|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 47 találat | lapozás: 1-30 | 31-47 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Papp Z. Attila 1999. június 11.Gyergyószentmiklóson március hónapban szociológiai felmérést végeztek. Az általános elszegényedést állapíthatták meg. A vallási megoszlás: római katolikus 77,1 %, református 12,3 %, ortodox 7,5 %. A lakosság majdnem egynegyede nyugdíjas, szinte fele inaktív. /Papp Z. Attila: Én és a város... = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), jún. 11-14./2001. augusztus 1.A romániai magyar újságírókhoz a demokratikus és szabad gondolkodású emberek állnak a legközelebb, a baloldaliságot mindössze 20 százalék vállalta, ezek rendszerint magasabb munkahelyi státussal rendelkeznek. A sajtósok közel fele értelmiségi családból származik, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők több mint egyharmada bölcsészetet végzett - derült ki abból a tanulmányból, amelynek alapjául a Teleki László Alapítvány Közép-Európai Kutatási Központjának felmérése szolgált. A kutatás célja az volt, hogy beazonosítsa azt a romániai magyar réteget, amely a sajtónyilvánosságot működteti. A felmérésből kiderül az is: a romániai magyar sajtóban igenis vannak tabutémák: az RMDSZ belső ügyei, ezen belül pedig az RMDSZ-vezetők gazdasági ügyletei, illetve az egyház. Erről a felmérést ismertető Papp Z. Attila és Magyari Tivadar szociológusok beszéltek. A romániai magyar újságírók átlagéletkora 46,5 év, ami jóval magasabb mint Nyugaton. Az viszont kimondottan "erdélyi specialitás", hogy a 30 év alatti újságírók száma jóval nagyobb, mint Nyugaton. A következő években az erdélyi magyar újságírás "megfiatalodik", és "elnőiesedik". Az újságírók 55 százaléka tagja az RMDSZ-nek. A fiatal újságírók határozottan elutasítják az RMDSZ-tagságot. Az újságírókat elsősorban a politikusok próbálták meg befolyásolni. Az adatok szerint a szerkesztőségek mintegy kétharmadát közvetve, vagy közvetlenül megfenyegették megjelent vagy tervezett írás miatt, az újságírók több mint felét pedig személyesen is megfenyegették. /Székely Kriszta: Tabutémák a romániai magyar sajtóban. Az RMDSZ és az egyház belső ügyeit "nem illik" teregetni. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./2002. január 11.Papp Z. Attila szociológus Gyergyószentmiklóson született 1969-ben. Szociológus, a Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központja tudományos munkatársa, a REGIO folyóirat felelős szerkesztője, a Nemzetközi és Határon Túli Felsőoktatás Fejlesztési Programiroda szakmai igazgatója, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Politológia Karának előadótanára. Sétanyomatok című szocioesszé-kötete a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Egy szülőföldjétől időnként távol élő, de attól elszakadni nem akaró szociológus közhasznú munkája e szocioesszé-gyűjtemény. Papp Z. Attila két kutatási területem: a román/romániai sajtónyilvánosság – ebből készül doktori értekezése is –, a másik a román/romániai oktatás, ezen belül a felsőoktatás. /Bajna György: Sétanyomatok – szocioesszék. Beszélgetés Papp Z. Attila szociológussal. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 11./2007. február 24.Mi sem áll távolabb tőlem, mint az, hogy beleszóljak két, különben általam minden feltétel nélkül tisztelt írótársam polémiájába – írta a megrágalmazott Pomogáts Béla. Fejtő Ferenc ugyanis Válasz Bodor Pál barátomnak című írásában (február 20.) „erős szavakkal minősíti annak az Illyés Közalapítványnak (és mellette az Új Kézfogás Alapítványnak) a tevékenységét, amelynek négy esztendeje kuratóriumi elnöke vagyok. ” Fejtő azt írta, információt kapott „a magyar közalapítványok financiális visszaéléseiről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás közalapítványt illetően.” Pomogáts leszögezte: „Az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását a napokban vizsgálta át egy független ellenőrző intézmény, és néhány apróbb (technikai jellegű) szabálytalanságtól eltekintve semmi szóvá tenni valót nem talált. ” Pomogáts mentegetni próbálta Bodor Pált, arra viszont nem tért ki, hogy Fejtő szerint nincs helye a magyarságkutatásnak. /Pomogáts Béla: Fejtő Ferenc bátyámnak. – Olvasói levelek. = Népszabadság, 2007. február 24./ A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai /Ablonczy Balázs, Bárdi Nándor, Stefano Bottoni, Czoch Gábor, Erdősi Péter, Fedinec Csilla, Gyurgyík László, Kántor Zoltán, Kovács Éva, Lagzi Gábor, Papp Z. Attila és Sebők László/ közös levelükben szintén visszautasították Fejtő Ferenc írását, aki Szálasi Ferenc működésével állította párhuzamba a Teleki László Intézet húszéves történetét. „A vádak képtelenségéről bárki meggyőződhet a 2006 végén megszüntetett intézetünk honlapján található információk, az ott feltüntetett kiadványaink alapján, amely 2007. február 20-án még elérhető volt a www.telekiintezet.hu címen”. „Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket. Fejtő Ferenc tudományos tevékenységünket ért vádjait és szakmai becsületünket sértő állításait a lehető leghatározottabban visszautasítjuk, és elvárjuk, hogy ezeket nyilvánosan vonja vissza. ” /A tények védelmében – Olvasói levelek. = Népszabadság, 2007. február 24. Előzmény: Bodor Pál (Diurnus): A baloldal nemzeti balfogásai. = Népszabadság, febr. 15./; Fejtő Ferenc: Válasz Bodor Pál barátomnak. = Népszabadság, febr. 20./2007. november 6.Papp Z. Attila augusztus óta a Miniszterelnöki Hivatal /MeH/ székelyföldi származású felsőoktatási szakreferense, aki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai és marosvásárhelyi helyszínein fogja vizsgálja az egyetem akkreditálásához szükséges körülményeket. Hosszú távú együttműködési megállapodást írt alá Kolozsváron a Sapientia Egyetem a szlovákiai Selye János Egyetem képviselőivel. Papp Z. Attila a megállapodást biztató első lépésnek tartja. Az egésznek akkor van értelme, ha az intézmények közös pályázatokban vesznek részt. Az aktív együttműködéshez közös és rendszeres projektek tömkelege szükséges. Ha ez megvalósul, akkor lehet beszélni közös felsőoktatási térségről. Az intézményközi együttműködés még nem igazán honosodott meg. A magyar állam évente Sapientia működtetésére folyósított támogatásának összege még nem végleges. Egyrészt a magyar költségvetési törvényben egymilliárd forint szerepel a MeH fejezeti keretében. Másrészt nemrégiben született a döntés, hogy a Sapientia EMTE-t bevették a nemzeti jelentőségű intézmények körébe, és onnan garantáltan három vagy több évre évente kap még kétszázmillió forintot. Ezen kívül rendelkezésre állnak más pályázati források is – többek között a Szülőföld Alap. A Sapientia egyes vezetői nehezményezik, hogy a magyarországi finanszírozónak nincs átlátható stratégiája a Sapientia létéről. Papp Z. Attila kifejtette, a magyar kormányzat képviselői többször elmondták az egyetem vezetőinek, hogy a magyar költségvetésből a jelenlegi helyzetben is rendelkezésre fognak állni az egyetem mindennapi működéséhez szükséges források. Ez az összeg csökken. A finanszírozónak koncepciója van a támogatásra vonatkozóan. A jövő évtől áttérnek a normatív finanszírozásra, ami azt jelenti, hogy hallgatói létszám alapján fogják a finanszírozási összeget meghatározni. Az egyetem vezetőségével egyeztetve fogják eldönteni, melyik szakokon hány helyet támogat majd a magyar állam. A finanszírozási koncepció jelenleg készül, melyet az egyetem vezetésével egyeztetnek. A finanszírozó az újonnan felálló kuratóriumba delegálni szeretne tagokat, jelenleg nincs képviselőjük. Jó lenne, ha a kuratóriumban az úgynevezett munkaadói oldal és a közoktatási szféra képviselői is megjelennének. Készítenek egy koncepciót Budapesten, és Papp Z. Attila feltételezi, hogy az egyetem is elő fog állni egy koncepcióval. A két verzióból fog megszületni a végleges forma. Papp Z. Attila emlékeztetett, tavaly a Magyar Kisebbségben (2006/1–2) megjelent a vitaindítója erről. Jelenleg annyi változás történt, hogy a finanszírozó szakmai, akkreditálással kapcsolatos elvárásokat fogalmaz meg az egyetemmel szemben. /Gergely Edit: Finanszírozói vizit az EMTE-nél. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./2007. november 15.A Sapientia, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem /EMTE/ egyelőre csak ideiglenes működési engedélyt birtokol. Az első hat szak engedélyezésének előkészítése már javában zajlik, december közepén nyújtják be az Oktatási Minisztériumnak a szóban forgó szakok akkreditációs kérvényét. Az EMTE-n összesen 19 szak működik. Az egyetemen öt évvel ezelőtt a felsőoktatási intézmény hét szak ideiglenes működését hagyták jóvá kormányhatározatban. Ezek száma folyamatosan nőtt, akárcsak a diákoké, akik létszáma a kezdeti 371-ről 2205-re duzzadt, a 2006-os adatok szerint. Hasonló látványos növekedés tapasztalható az oktatói állások számát illetően, kezdetben 73 posztot töltöttek be, 2006-ban azonban az oktatók száma elérte már a 339-et. Az oktatás minőségével kapcsolatban a kétely főként az oktatási nyelv miatt riválisnak számító Babes–Bolyai Tudományegyetemen oktató tanárokban él, és ez a jelenlegi magyar kormányra is kiterjed. A budapesti kabinet nagyobb beleszólást kért az egyetem dolgaiba, s ennek szellemében Papp Z. Attila korábban közölte: a felek ezentúl közösen döntenek majd arról, hogy milyen szakokat indítanak vagy szüntetnek meg. Tény viszont az, hogy az eddig végzett diákok eredményei nem támasztják alá a nagyfokú bizalmatlanságot, az államvizsgázó diákok jelentős része sikerrel szerzi meg a diplomát más romániai egyetemek által felállított vizsgabizottságok előtt. /Borbély Tamás: Végleges akkreditáció előtt áll az EMTE – mikor lesz román állami támogatás? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./2008. március 10.Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet elnöke, a BBTE Szociológia Tanszékének tanára kifejtette: a Kárpát Panel premiernek számít, hiszen öt országra terjed ki. A kérdőíves kutatás során magyarországiak mellett szlovákiai, ukrajnai, szerbiai és romániai, kisebbségben élő magyarokat kérdeztek meg. Szarka László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a Kárpát Panel három pozitívumáról beszélt. Elsőként a kutatásba bekapcsolódni hajlandó külföldi intézményekkel való együttműködés fontosságát emelte ki. Papp Z. Attila szociológus, a budapesti Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának kutatója a kérdőív oktatással foglalkozó részéről beszélt. Veres Valér szociológus, a BBTE Szociológia Tanszékének adjunktusa a Kárpát Panel kutatás által használt fogalmakat elméleti kontextusba helyezte. Kiemelte: a nemzeti identitás sajátosan valamely nemzet meglétét feltételezi, továbbá azt, hogy „a magyar állam nemzetépítési politikájának eredményeként egységes nemzeti ideológia, egységes oktatási rendszer segítségével a nemzeti egységet ténylegesen létre lehetett hozni”. Papp Z. Attila a kutatás eredményeinek a nyilvánosságra hozásáról beszélt. Egyrészt a Transindex internetes portál a történelmi hősöket és az előítéleteket tárgyaló kérdésekre adott válaszok különbözőségét mutatja meg, másrészt a Duna Televíziónak és a Magyar Távirati Irodának a kutatásra vonatkozó anyagát tárgyalta. Szabó Levente, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa és Kiss Tamás szociológus a kutatás hiányosságait említette. Befejezésként Horváth István a kommunikáció kontextualizálásának fontosságát emelte ki, továbbá elmondta: ezen kutatások kapcsán elsődlegesen „a valóságra ráhelyezett rácsokról kellene beszélni”. /Kárpát Panel – közvélemény kutatás a kárpát-medencei magyarok körében. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./2008. szeptember 5.Csökkent a határon túli magyar fiatalok száma a magyarországi, illetve budapesti egyetemeken. A magyarországi felsőoktatásba jelentkező külföldi állampolgárok száma 2001 és 2008 között 2554-ről 1730-ra csökkent, ez 32 százalékos csökkentést mutat, fejtette ki Papp Z. Attila szociológus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. 2006–2007-ben 3294 román és 2296 szlovák állampolgár tanult Magyarországon, 2007–2008-ban 3133, illetve 2178. Az utóbbi két évben az összes Magyarországon tanuló doktorandus mintegy fele román, és mintegy 10–11 százaléka szlovák állampolgár. A vajdasági (szerbiai állampolgárok) kivételével a többi kisebb határon túli magyar lakta régió hallgatói aránya is csökkent az utolsó két évben. Ugyanakkor az erdélyiek esetében a magyarországi tudományos képzések iránti kereslet – összehasonlítva a többi határon túli magyar régióval – a legmagasabb. A magyarországi továbbtanulási hajlandóság csökkenése elsősorban az erdélyi, helyi felsőoktatási kínálat bővülésével magyarázható, ami az összes határon túli nagyobb régió esetében érvényes. Az erdélyi magyar felsőoktatásnak eleget kell tennie a román jogszabályi kötelezettségeknek (pl. akkreditációs elvárások). A magyar nyelvű felsőoktatás sohasem kerülhet ki az erdélyi magyar–román vagy adott esetben a magyar–magyar politikai erőtérből. A magyar nyelvű felsőoktatás az elmúlt években szintén az eltömegesedés irányába fejlődött, ami természetes, elkerülhetetlen jelenség. A magyar nyelvű felsőoktatást a koordináció hiánya jellemzi: a meghatározó egyetemi szereplők kis mértékben működnek együtt, amelynek hatására különböző szakok párhuzamosan is működnek, illetve intézmények új szakokat „ráindítanak” egy másik intézmény már létező kínálatára. Ez leginkább a BBTE és Sapientia-EMTE játszmáiban figyelhető meg, de példák vannak a magyarországi kihelyezett tagozatok esetében is. Az intézményi elképzelések nem számolnak a csökkenő demográfiai trendekkel, illetve a mindenkori anyagi források (mindenkori) szűkös voltával. Az állami egyetem (a BBTE például) piacorientált magánintézményként (is) működik, az erdélyi magyar magánegyetemek „állami” egyetemként mesterségesen alacsonyan tartott tandíjakat tartanak fenn. Az 1990-es évek elején tapasztalható mérnöki szakok presztízsvesztesége mára megszűnt, és mindkét országban keresettek a mérnökök, a pedagógusi, jogász és gazdasági végzettségűek tekintetében pedig egyfajta telítettség tapasztalható. A demográfiai csökkenéssel összefüggő hallgatókért folytatott harc Magyarországon és Romániában is élesebbé fog válni. /Nagy-Hintós Diana: „Az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás sajnos sohasem kerülhet ki az erdélyi magyar–román, vagy a magyar–magyar politikai erőtérből” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./2008. november 13.Az utóbbi időben több szerző foglalkozott a különböző magyar kisebbségek történetével és az 1918-at követő kilencven évben a többségi országban betöltött szerepükkel. A Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László által szerkesztett Kisebbségi magyar közösségek a 20. században /Gondolat Kiadó, Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, Budapest/ című kötetet múlt héten mutatták be Kolozsváron. Ez az első olyan munka, amely együtt tárgyalja a hét határon túli magyar kisebbségi közösség történetét, összehasonlítja azokat, illetve egy magyarországi és egy közép-európai viszonyrendszerben helyezi el. A kötet célja a jelenlegi kutatások minél színvonalasabb összefoglalása. A könyv forrásokat, kislexikon magyarázatokat, kronológiát és irodalomjegyzéket is hoz – mondta el Bárdi Nándor, a kötet egyik szerkesztője. A 29 szerzőből 18 határon túlról származik, tehát nem jogos az a kritika, hogy ez a könyv miért Budapesten készült. Budapesten van egy olyan intézet, amelynek a kisebbségkutatás fő profilja. Problémaként merült föl az, hogy a kötet túlságosan a nemzetállamok történetén keresztül látja a kisebbségek történetét. Ezek a nemzetépítések voltak azok, amelyek meghatározták a közösségek létrejöttét és fejlődését. Ténykérdés, hogy a határon túli magyar kisebbségi közösségek kulturális öröksége alapvetően az 1918 előtti Magyarország történeti örökségén alapul. A ’90-es években a határon túli magyar közösségek egyik kulcsproblémája, hogy a nagyvárosi közegben jelentősen csökken a közösségek pozíciója és a magyar kulturális, közösségi élet egyre inkább kisvárosokba szorul, megnő a falusi életvilágok szerepe. A másik változás, hogy az adott országon belüli középosztályosodásban, a magyarok alulreprezentálnak tűnnek. Fontos probléma a migráció kérdése. Magyarország nem tudja megtartani a jól képzett migráns munkaerőt. Társadalmi probléma a magyarul beszélő romák integrációjának problémája. Kelet-Szlovákiában, Kárpátalján és a Maros és Kovászna megyében a magyar oktatási intézményrendszernek ez a legnagyobb kihívása. Bárdi Nándor szűkebb kutatási területe a két világháború közötti romániai magyar kisebbség története, a kötetben emellett az 1989 utáni romániai magyar kisebbségekkel, illetve a budapesti kormányzatok különböző korszakokban lejátszódó magyarságpolitikájával is foglalkozott. László Mártonnal vizsgálta a kollektivizálás és a mezőgazdaság átalakulását, Fedinec Csillával és Papp Z. Attilával pedig a ’89 utáni tudományos élet, irodalom és kultúra változását. 2009-re várható a könyv angol nyelvű változata. Az Európai Unióban a kollektív jogok felvetése az iszlám fundamentalista törekvéseket juttatja a politikusok eszébe. A kettős állampolgárság kérdése pedig az oszétiai beavatkozás után egyértelműen biztonságpolitikai, destabilizációs félelmeket vet fel. Az EU-nak nincs kisebbségpolitikája, ezen a területen lehet valamit kezdeni. Ha valaki kérne egy listát arról, hogy a kisebbségeket Romániában vagy Szlovákiában milyen nyelvi diszkrimináció érinti, nem tudnánk előállni vele, a román vagy szlovák jogszabályokat ilyen szempontból nem dolgozták fel. A másik kulcsterület az önkormányzati mező. Ma a romániai magyarság jelentős része magyar vezetésű önkormányzatok hatókörében él. Milyen ezeknek a hatékonysága és problémamegoldó képessége? -Bárdi Nándor felhívta a figyelmet a romániai magyar kutatók, Gagyi József, Hermann Gusztáv, Horváth István, Kiss Tamás, Oláh Sándor, Papp. Z. Attila, Pozsony Ferenc, Péter László, Tánczos Vilmos, Veres Valér és mások kutatásaira. /Ferencz Zsolt: Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Interjú Bárdi Nándor történésszel, a Teleki László Intézet munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./2009. április 15.Vida Gábor író mondta el véleményét a romániai felsőoktatási rendszerről Gyalázatos az a rendszer, ahol diplomát szerezni pénz kérdése /Szabadság, márc. 21./ címmel. Erre reagált Papp Z. Attila szociológus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. Sok mindenben egyetért Vida Gáborral egyetemi látlelet ügyben, de Papp Z. Attila szerint ez kihívás, amelyet kezelni kell. A mai felsőoktatás eltömegesedett, ez új kihívást jelent. Az oktatási rendszerek az egyik legnehezebben reformálható társadalmi entitások. Nagyon fontos, hogy minél több felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos döntési kompetencia helyi szintre kerüljön. Papp Z. Attila nem értek egyet Vidával azzal, amit az interjú címében is szerepel, miszerint „gyalázatos az a rendszer, amelyben diplomát szerezni pénz kérdése”. Ugyanis soha nem létezett olyan rendszer, amelyben diplomát szerezni ingyen lehetett volna. Az oktatókat, a képzést az állam kifizette, a hallgatónak pedig saját egzisztenciájukat biztosítaniuk kellett. Nem biztos, hogy az ingyenes képzés növeli a minőséget. A jelenlegi román felsőoktatási rendszer nem sokban különbözik más közép-európai rendszerektől, 1989 óta a felsőoktatásban tanulók száma mintegy megötszöröződött. Nem megoldott az eltérő igényű hallgatók kezelésére. A hangsúlyt elsősorban olyan kompetenciákra, készségekre kell helyezni, amelyeket a későbbiekben minél hosszabb ideig gyümölcsöztetni lehet. Papp Z. Attila /sz. Gyergyószentmiklós, 1969/ 1996-ban végzett a Temesvári Nyugati Egyetem szociológia szakán, majd 2006-ban a budapesti ELTE-n védte meg doktori disszertációját. Budapesten él, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Regio című folyóirat szerkesztője, több önálló kötet, és több mint 80 tanulmány szerzője magyar, angol és román nyelveken. /Ferencz Zsolt: A mai felsőoktatásnak az a célja, hogy mindenki találja meg benne a helyét” Beszélgetés Papp Z. Attila szociológussal, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./2010. január 13.Történelem, napló és borászatMegjelent a Pro Minoritate téli lapszáma A Pro Minoritate című, Budapesten kiadott és tájainkon is igen ismert negyedévi kisebbségpolitikai szakfolyóirat téliszámát mutatták be hétfő délután a marosvásárhelyi Bernády Házban, a friss lapszám pár szerzőjének-szerkesztőjének, illetve vendégének jelenlétében. Az est moderátorának szerepét Hadnagy Miklós, a Magyar Köztársaság sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója vállalta el. Mint mondta, a lap olvasói lehetnek oktatók és kulturális intézmények vezetői egyaránt. – A folyóirat elsősorban a határon túli magyarsággal foglalkozik, de jelennek meg benne írások a szomszédos országokról, illetve átfogó közép-kelet-európai politikai elemzéseket is olvashatunk hasábjain. A szép számban összegyűlt közönséggel Kósa András László főszerkesztő ismertette a téli lapszám koncepcióját, amelynek két tematikus blokkja a kisebbségi médiatörténet és a határon túli borászat. Virág Györgynek, a Maros Megyei Tanács volt elnökének 1990 első félévi naplójegyzetét Lelet című rovatában közli a lap. Ezúttal is kisebbségi témákkal foglalkoztak a szerkesztők, akik közül többen határon túliak. – Idén is négy lapszámot tervezünk, de nehéz a határidőket betartani. A 2010-es tavaszi számban többek között a vajdasági autonómiastatútummal foglalkozunk, több szerző is jelentkezett különböző tanulmányokkal. Őszi tematikánk a gazdaságfejlesztés, míg a téli lapszámot mindig igyekszünk könnyedebbre venni: 2008-ban a határon túli képzőművészettel, tavaly a határon túli borászattal, míg idén a határon túli színjátszással és filmművészettel foglalkozunk – hallottuk a főszerkesztőtől, majd Virág György szólt az egybegyűltekhez – kivetített képes webkamerán keresztül, mert külföldön tartózkodik. – 1988. december elején döntöttem úgy, hogy naplót fogok írni. Ez végül tizenhat évig tartott, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. A lapban az 1990 első négy hónapjában írt naplójegyzetek jelentek meg. Azért fogtam neki, mert megpróbáltam rögzíteni azokat az érzéseket, amelyeket a rendszerváltás kiváltott. Nem csak vásárhelyi és hazai eseményekről írtam, igyekeztem kitekinteni is. A változások első négy hónapja nagyon zűrzavaros periódus, most már sajnálom, hogy nem írtam részletesebben bizonyos dolgokról, mert jobban látnánk az események sorrendjét. Minden sorát vállalom, füzetbe írtam, nem lapokra, éppen az időrendiség betartása végett. Ungvári Zrínyi Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a Kisebbségi médiatörténet és a Határon túli borászat címeket viselő tematikus blokkokról szólt. – A lap felsorolja azokat a folyóiratokat, amelyek közé illeszkedik. Ez egy igen tisztességes dolog, nem próbálja egyedüli, kisebbségi kérdésekkel foglalkozó lapként beállítani magát. A folyóirat "a határokat túlélő kisebbségekért van", igaz, ez a jelszó lekerült időközben. A határokhoz való viszonyban is változás történt, a határokról való gondolkodás megváltozott. Ha megnézzük a korábbi évfolyamokat, látjuk, hogy a lap képes volt nem beszűkülni. A jelen szám négy részből áll: kisebbségi médiatörténet, borászat, naplójegyzet – amelyet igen fontos, személyes dokumentumnak tartok, mert azt mutatja meg, hogy hogyan tükröződnek egy ember életében a történelem fordulatai –, illetve írás a vicc szerepéről egy budapesti zsidó közösségben. Ami a borászatot illeti, a bor és a humor nagyon fontos a kisebbségi létben, tulajdonképpen mindkettő külön kultúra. És politikai kérdés. Virág György naplója többszörösen aktuális, a romániai rendszerváltás legdinamikusabb és legválságosabb időszakában született, remek támpontokat nyújt, még akkor is, ha a márciusi eseményekkel kapcsolatos visszaemlékezésekben különbségek vannak, amelyekből az idő múlásával egyre több lesz. Hiszen a forradalom társadalmi szempontból válság, még akkor is, ha jó irányba halad. A társadalmi átalakulás jellegzetes formája – hallottuk Ungvári Zrínyi Imrétől a lapban megjelent írásokkal kapcsolatosan, majd a tárgyalt korszak magyarországi belügyi jelentéseiről Novák Csaba Zoltán, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi fiókjának történésze tartott igen érdekes, vetített képes előadást A szabadság elviselhetetlen könnyűsége címmel. – Kundera regényében a szerelemre összpontosít, amit ebben a bemutatandó témakörben a rossz házasság szintjén lehet elképzelni. Máig, emberileg is érzékenyen ható kérdés, elég, ha csak a Sütő András-vitára gondolunk. Rendkívül zűrzavaros korszak, történelmi távlat nélkül. A rendelkezésre álló források alapján vázolok fel néhány gondolatot, hogy megértsük a naplójegyzetet – mondta előadásának kezdetén Novák Csaba Zoltán, aki az est záróakkordjaként a vásárhelyi eseményekhez vezető fordulópontokat ismertette az említett jelentéseken keresztül. A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány gondozásában megjelent folyóirat 2009 téli lapszámának szerzői: Ambrus Attila újságíró, Bakó Boglárka kulturális antropológus (Magyar Tudományos Akadémia), Borbély Zsolt Attila jogász, politológus, közíró, Csávossy György, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének tiszteletbeli elnöke, a Magyar Bor Akadémia örökös tagja, Németh Ferenc, a Forum Kiadó főszerkesztője, Neszméri Csilla kommunikációs szakember, Papp Z. Attila szociológus (MTA), Thomas von Ahn, a Hamburgi Egyetem Hungarológiai Központjának tudományos munkatársa és Tóth Norbert jogász (ugyancsak MTA). Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. október 25.Letölthető Word dokumentum (DOCX)STRAT�?GIAI ADATOK Hol tanulnak tovább a romániai magyar érettségizõk? A 2009-ben végzettek 51,3 százaléka jár egyetemre, a legnépszerûbb intézmény a BBTE, a városok közt Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad - tárta fel egy friss kutatás, amely rendhagyó módon nem a középiskolás diákok egyetemi preferenciáit mérte fel, hanem a valós bejutási adatokból indult ki. Az érettségizettek körében végzett adatgyûjtés egy majdani romániai magyar felsõoktatási stratégia kidolgozásához ad támpontokat, és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) megbízásából készült. A kutatás ötletgazdája és vezetõje Papp Z. Attila volt, a kutatást a KAB megbízásából a gyergyószentmiklósi Omnibus Kft. végezte. A kutatás lebonyolítását Márton János koordinálta. [...] A 2010 május-júniusában zajlott kutatás a 2009-ben magyar tannyelvû osztályban végzett, már egyetemre járó, valamilyen szakképzésben résztvevõ vagy tovább nem tanuló diákokat célozta meg. A kérdezõbiztosoknak 62 település 130 iskolájának 367 osztályában végzett 8218 diákról kellett volna információt összegyûjteniük. Végül összesen 6452 diákról sikerült részlegesen információkat szerezni, ez a 2008-2009-es évfolyam végzõs diákjainak 78,51 százalékát teszi ki. A hiányzó 1766 diák 84,48 százaléka a három székelyföldi megyében végzett, így az adathiány következtében fõként a magyar nyelven történõ továbbtanulásra vonatkozó adatsorokban lehetnek eltérések - hívják fel a figyelmet a kutatók. A kutatásba bevont 130 iskola közel fele önálló magyar iskolaként mûködik, további közel 15 százalékuk pedig magyar többségû iskolaként. A román többségû iskolák aránya 40 százalékot tesz ki. A felmért diákok közel 10%-a román osztályba járt még azokban az iskolákban is, ahol van magyar nyelvû oktatás. (Valójában a román nyelven tanuló magyarok száma ennél lényegesen magasabb lehet, hiszen a teljesen román tannyelvû iskolákban tanuló magyar nemzetiségû diákokról nincsenek naprakész, megbízható információk - jegyzik meg a kutatók.) Az érettségin a speciális szakot végzõk mentek át legnagyobb arányban. Az adatokból kiderül az is, a nappali oktatásban az átlagos értéknél magasabb a sikeresen érettségizõk aránya (94,8%), ezzel szemben az esti és/vagy csökkentett látogatású szakokon végzetteknél 85,4%, és õk hajlamosabbak arra is, hogy ne jelenjenek meg a vizsgákon. 2008-2009-es évfolyam diákjainak továbbtanulásra vonatkozó adataiból kiderül, az összesen 8218 diák 95,1 százaléka (azaz 7814 diák) szerepelt sikeresen a 2009-ben szervezett érettségin. A bukási arány 3,7 százalék (302 diák), 1,2 százalék (102 diák) pedig nem jelent meg az érettségi vizsgákon. A kutatás során kitöltött kérdõívek 7012 diákot, azaz 85,32 százalékukat fedik le. A 7814 sikeresen érettségizõ diák 22,5 százalékáról így nincs adat. Mivel 62,34%-uk szakközépiskolai végzett, 26,33%-a pedig esti vagy csökkentett látogatású osztály végzettje, és mivel ezekben az oktatási típusokban eleve jóval alacsonyabb a továbbtanulás aránya, ez a hiány nagy mértékben nem befolyásolja az egyetemen tanulókra vonatkozó adatokat. A rendelkezésre álló adatok alapján 4008-an, azaz 51,3% tanul egyetemen, 23,9 százalék (1866 diák) pedig nem tanult tovább. 182 diák (2,3 százalék) szakosító képzõkben (posztlíceumban) folytatja tanulmányait. A továbbtanulás mértéke lényegesen alacsonyabbnak mondható, mint a 2005-ös adatokat elemzõ Cammogás - Minõségkoncepciók a romániai magyar középfokú oktatásban kötet kutatási eredményeiben szereplõ 88 százalékos továbbtanulási arány. Ennek oka lehet többek közt, hogy 2004-tõl 10 osztályra emelkedett a kötelezõ oktatás, így olyanok is befejezik a középiskolát, akiknek nincs szándékukban tovább tanulni. A felsõoktatásban való továbbtanulás a speciális szakmai osztályokban a legmagasabb (az itt végzett diákok 71,3%-a megy egyetemre), ettõl kevéssel marad el az elméleti osztályokban végzettek továbbtanulási aránya (70,3%), míg a technológiai osztályokban végzettek kevesebb mint negyede (23,3%) tanult tovább egyetemen. A szakközépiskolai végzettek 34,4%-a, az elméleti líceumi végzettek 15,6%-a esetében nem rendelkeztek a kutatók a továbbtanulásra vonatkozó adatokkal, míg a speciális szakmai osztályokban végzett diákok esetében ez az arány 10 százalék alatt van. A nappalis diákok 56,1%-a, az esti/csökkentett látogatású osztályokban végzett diákok mindössze 2,4%-a tanul tovább egyetemen. A sikeresen érettségizõ nappalis diákok 18,3%-áról nem volt adat, az estisek esetében ez az arány lényegesen magasabb, 65,2%. A legalacsonyabb továbbtanulási aránnyal valójában Bukarest áll az utolsó helyen, viszont ezek az adatok egyrészt a végzett diákok alacsony létszáma (13 diák), valamint a hiányzó információk magas aránya (69,2%) miatt nem tekinthetõ mérvadónak. A hiányzó információk magas aránya egyébként Kovásznát és Marost is jellemzi. A helyenként viszonylag magas adathiány miatt a rangsort óvatosan kell kezelni, figyelmeztetnek a kutatók. Több város - Marosvásárhely, Szászrégen, Kézdivásárhely, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Csíkszereda és Nagykároly - esetében is 20 százalék körüli vagy akár jóval afölötti azon diákok aránya, akikrõl nincs információ. Sikeres iskolák A legsikeresebb 18 iskola között kizárólag elméleti vagy speciális szakmai profilú középiskolák szerepelnek. A szakközépiskolák közt a legsikeresebb a Nemzeti Gázipari Iskolaközpont (Szászmedgyes) 83,3 százalékos aránnyal (6 sikeresen érettségizõ diák), a Petru Maior Iskolaközpont (Szászrégen) 82,8 százalékos aránnyal (29 sikeresen érettségizõ diák), a Cserey-Goga Iskolaközpont (Szilágysomlyó) 70,8 százalékos aránnyal (19 sikeresen érettségizõ diák), a Sövér Elek Iskolaközpont (Gyergyóalfalu) 52,9 százalékos aránnyal (17 sikeresen érettségizõ diák), valamint a ?tefan Octavian Iosif Szakközépiskola (Kõhalom) 50 százalékos aránnyal (14 sikeresen érettségizõ diák). Hol tanulnak tovább? 3964 felsõoktatásban és 177 szakosító képzõben továbbtanuló diákra vonatkozóan lehet tudni, melyik országban tanulnak tovább. Több mint 95 százalék Romániában folytatja tanulmányait. Az egyetemen továbbtanulók közül 3954, a szakosító képzõkben továbbtanulók közül 177 diák esetében tudni, melyik városban tanul. �?sszesen 53 városban folytatják tanulmányaikat; a legnépszerûbb Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad. A 2005-ös kutatáshoz képest kisebbnek tûnik az érdeklõdés a magyarországi egyetemek iránt, és Bukarest is kikerült az elsõ 15 továbbtanulási helyszínbõl. A 2009-es évfolyamról továbbtanulók közül mindössze 18-an választottak bukaresti egyetemet, 16-an székelyföldiek. Brassó a fiúk számára vonzóbb 9,13 százalékuk tanul itt, szemben a lányok 4,59 százalékával. Székelyudvarhelyt a lányok választották nagyobb arányban, õnekik 3,87 százalékuk tanul itt, míg a fiúk esetében ez az arány csak 0,56 százalék. Egyébként Temesvár, Nagybánya, Arad és Budapest a fiúk számára, míg Szeben, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Debrecen, Gyergyószentmiklós és Kézdivásárhely a lányok számára bír nagyobb vonzerõvel. A komolyabb felsõoktatási múlttal rendelkezõ egyetemi városok esetében a helyben tanulás igen magas, a legmagasabb Kolozsvár (97%) és Temesvár (96,9%) esetében. A székelyföldi diákok gyakorlatilag az összes fontosabb egyetemi központban, valamint a fiatalnak mondható egyetemi városokban is megtalálhatók. A szakosító képzõkben vagy technikumokban továbbtanulók közül a legtöbben Csíkszeredában (28,25%) végzik tanulmányaikat, ezt Székelyudvarhely (16,95%), Sepsiszentgyörgy (12,43%) és Marosvásárhely (11,3%) követi. A felsorolt 4 székelyföldi városban tanul tehát a diákok több mint kétharmada. Milyen egyetemen? A továbbtanulás intézményének nevét mindössze 3919 diák esetében jelölték be az adatszolgáltatók, közülük 3752-en felsõoktatásban, 167-en szakosító képzõben tanulnak tovább. 110 egyetem vagy kihelyezett tagozat neve szerepel a listán, köztük magasan kiemelkedik a Babe?-Bolyai Tudományegyetem kolozsvári székhelyû karaival és szakjaival. Ezeken a diákok kb. egyharmada tanul. Ha a kihelyezett tagozatokat is beleszámítjuk, a BBTE-n tanul a diákok 42,11%-a, a második a MOGYE (9,59%), a harmadik a Sapientia EMTE (7,73%). 5,81% választotta a Nagyváradi Tudományegyetemet, 5,57% a brassói Transilvania Egyetemet, 5,57% a Kolozsvári Mûszaki Egyetemet, 4,24% a Partiumi Keresztény Egyetemet. A fiúk esetében egyébként a leggyakrabban választott egyetemek sorrendje: BBTE, Kolozsvári Mûszaki Egyetem, Sapientia EMTE, Transilvania Egyetem és MOGYE (összesen 68,97%-uk jár ezeken az egyetemeken), a lányok esetében pedig BBTE, MOGYE, Sapientia EMTE, Nagyváradi Tudományegyetem és Partiumi Keresztény Egyetem (75,61%-uk tanul ezek valamelyikén). Milyen szakon? A továbbtanulás szakjára vonatkozó adat 3601 egyetemi hallgató és 168 szakosító képzõs tanuló, azaz összesen 3769 diák esetében áll rendelkezésre. A fiúk számára az öt legnagyobb vonzerõvel bíró szakterület sorrendben a mûszaki/ipari, közgazdasági, informatikai, egészségügyi és bölcsész/társadalomtudományi (ezek valamelyikén tanul a fiúk 64,99%-a), a lányok számára pedig az egészségügyi, közgazdasági, bölcsész/ társadalomtudományi, pedagógusi és az idegen nyelvek (ezen az öt szakterületen a lányok 61,48 százaléka folytatja tanulmányait.) posztlíceumban tanulók körében az egészségügyi asszisztens szak a legnépszerûbb, 67,86 százalékuk választotta ezt. Lényegesen kevesebben járnak a következõ három kihelyezett szakra: a kozmetikát a szakosító képzõbe járók 5,95%-a választotta, a ruhatervezést 4,76% és a gyógyszerész-asszisztensi szakot 4,17%. Milyen nyelven? A diákok majdnem fele-fele arányban tanulnak az egyetemen magyarul, illetve románul. A lányok 53,42 százaléka magyarul tanul tovább, 35,88 százaléka pedig románul, a fiúk esetében ezek az arányok 41,74 százalék (magyar), illetve 51,65 százalék (román). Ez összefüggésben lehet a választott szakokkal: a fiúk körében a mûszaki szakok a legnépszerûbbek, és ezek többsége román nyelven végezhetõ. Elsõsorban a székelyföldi települések - Székelykeresztúr, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy - iskoláiban végzett diákok tanulnak tovább magyarul, ugyanakkor a Nagyváradhoz közeli települések - Margitta, Nagykároly, esetleg Szatmárnémeti - is megtalálhatók az elsõ tíz között, feltehetõen a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem vonzerejének köszönhetõen, állapítják meg a kutatók. Marosvásárhelyen 49,4 százalék, Kolozsváron 48,2 százalék, Nagyváradon 40,3 százalék a magyarul továbbtanuló diákok aránya. Transindex 2011. február 5.Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásrólAz erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról. Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait. A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza. – A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával. Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség. Salat Levente: eltolódott az egyensúly Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének. – Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat. Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét. Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta. Versengés az állami és a magán tanintézetek között Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló. Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek. Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta. Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett. N. H. D. Szabadság (Kolozsvár) 2011. február 5.TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásaiA KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze. Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek. A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek. A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára. Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz. És elszámoltatható – nyomatékosított. A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket". Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma. Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl. A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.) A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet. Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél. B. D. T. Transindex 2011. február 7.Szakemberek: önálló magyar egyetemre van szükségCsak egy önálló állami magyar egyetem orvosolhatja a magyar nyelvű felsőoktatási rendszer problémáit – vélik a szakemberek. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről szóló könyv bemutatóján kiderült: csupán a szakok egyharmadán lehet magyarul tanulni, és míg összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban, alig valamivel több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén. A romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól, hangzott el. Nagyon sok múlik rajtunk a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, az erdélyi magyar pedagógusképzés nagyon gyenge – nyilatkozta a Krónikának Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke. Az egyetemi professzor csütörtök este a KAB Felsőoktatási Munkacsoportja által jegyzett, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című könyvnek kolozsvári bemutatóját követően fejtette ki véleményét az erdélyi magyar oktatásról. A könyvbemutatóval egybekötött műhelybeszélgetésnek a kolozsvári magyar főkonzulátus adott otthont. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, az est házigazdája felvezető köszöntőbeszédében elmondta: a Csata Zsombor, Márton János, Papp Z. Attila, Salat Levente és Péntek János által írt könyv aktuális magyar nemzetstratégiai célokról szól. A főkonzul ugyanakkor felhívta az eseményre meghívott közéleti szereplők figyelmét, hogy a műhelybeszélgetésen a szakmai kérdések a fontosak, nem a politikai presztízs. Csalóka adatok A szerzők közül elsőként a kiadásért felelős Péntek János szólalt fel, aki szerint a kötet azért rendhagyó, mert a rá vonatkozó bírálatokat is tartalmazza, a könyv alcíme: Támpontok egy lehetséges stratégiához. A KAB elnöke előadásában elmondta: az erdélyi magyar felsőoktatás adatai csalókák, mert igaz ugyan, hogy több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén, de összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar diákok kétharmada román nyelven tanul, ez pedig azért van, mert csak a szakok egyharmadán van magyar nyelvű oktatás, például az agráregyetemeken a tárgyak egy százalékát sem tanítják magyarul. Péntek János szerint azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a felsőoktatásban nagy tartalékok vannak. Pap Z. Attila ugyanakkor az aggasztó demográfiai adatokról beszélt. Mint mondta, 1990 és 2008 között az általános iskolások száma 40 százalékkal csökkent, míg a gimnáziumban tanulók létszáma stagnált. A gyergyószentmiklósi születésű szociológus szerint nem lehet pontosan tudni, hogy hány romániai magyar tanul egyetemen, a statisztikai adatszolgáltatásokat a nemzetiségi hovatartozást illetően sokat kell még fejleszteni. Hozzáfűzte, a 2000 óta végzett nemzetközi felmérések szerint a romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, hazánk európai szinten a sereghajtók között van, csak Albániát és Montenegrót előzi meg, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól. Salat Levente a lehetséges stratégiai célokról beszélve kifejtette: halaszthatatlan a már létező intézmények konszolidálása, illetve egy közös magyar minőségbiztosítási rendszer létrehozása. Salat ugyanakkor leszögezte, stratégiát csak az készíthet, aki döntési helyzetben van. Mint hangsúlyozta, az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, ugyanis nincs autonómiája, ezért az erdélyi magyarság sorsa azoknak a kezében van, akik eljárnak a nevében. Nincs helyük a képzett fiataloknak Péntek János a Krónikának elmondta: finanszírozással sok mindent el lehet érni, de ebben a tekintetben a román állam hozzáállása minősíthetetlen, hiszen jelenleg csak a lehetséges szakképzések egyharmadára kínálnak az egyetemek magyar nyelvű oktatást, a hiányzó szakok létrehozásához új önálló intézményre, magyar állami egyetemre van szükség. „Erre nincs mit mondani. A jelenlegi gazdasági feltételek olyanok, hogy volt tanítványom, aki külföldön doktorált, most itthon van és nincs munkahelye, jog- és közgazdasági diplomával rendelkezőként munkanélküli” – reagált Péntek János azon kérdésünkre, hogy miként lehet a frissen végzett egyetemistákat meggyőzni arról, hogy itthon maradjanak, mikor például az Egyesült Államokban fizikai munkával a tízszeresét is megkeresik egy hónap alatt annak, amit itthon értelmiségiként kapnának. „A legnagyobb veszteség, hogy a képzett fiataloknak nincs helyük ebben az országban, ez az erdélyi magyar közösség legnagyobb vesztesége is” – nyilatkozta lapunknak a professzor. (Király András: nem lehet kivételezni. A művészeti iskolákat csak akkor fenyegeti a bezárás veszélye, ha nem tudnak minőségi oktatást biztosítani, ugyanis ez az új finanszírozási elvek alapján azt jelenti, hogy a gyerekek elmennek, otthagyják az iskolát – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár pénteken Kolozsváron részt vett a magyar nyelvű zenei oktatás témájában szervezett tanácskozáson, melyen az RMDSZ szakpolitikusai és az erdélyi művészeti iskolák képviselői jelentek meg. „Ami a művészeti, vagy akár a sportiskolákat illeti, az új tanügyi törvény, akárcsak a régi, megadja a lehetőséget a működtetésükre. A keretszámok ugyanazok lesznek, a művészeti oktatás számára emelt támogatás jár, az anyanyelvű művészeti oktatásra pedig duplájára emelt támogatást kapnak az iskolák. Egyetlen gond van Kolozsváron, tudom, hogy nem tudnak megfelelő számú diákot összeszedni, a törvény szerint itt nem nagyon tudunk kivételt tenni, az osztálylétszámot biztosítani kell” – nyilatkozta Király András) Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár) 2011. február 22.Nemcsak kötelezettségek, de jogok isKolozsvár - A Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán AZ ERDÉLYI MAGYAR FELSŐOKTATÁS HELYZETE és KILÁTÁSAI című tanulmánykötetet mutatták be, amely 2010-ben, az Ábel kiadó gondozásában jelent meg. Szilágyi Mátyás főkonzul az eseményt felvezető beszédében kiemelte: A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási munkacsoportja fogalmazta meg azokat az alapgondolatokat, melyeket a 218 oldalas könyvben az olvasók megismerhetnek. Az erdélyi magyar felsőoktatás kérdése hangsúlyozott fontosságú. Műhelybeszélgetés keretében tárgyaljuk meg. Nézetek, vélemények eltérőek lehetnek. Jelentkezhet véleménykülönbség is. A cél a közös gondolkodás megvalósulása. Egyeztetés során állították össze a kötetet. Az értelmiség képzése, újratermelése, a versenyképes innovatív személyiség megformálása fontos. Péntek János, nyelvész, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke, egyetemi tanár, szakterülete a nyelvtudomány; szociolingvisztika, dialektológia, kisebbségi nyelvhasználat, népnyelv és népkultúra viszonya. Péntek János előadásában elmondta: az Ábel Kiadó gondozásában megjelent kötet, melyet Szikszai Mária szerkesztett, főtanulmányát „Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai” címmel, négyen írták Salat Levente, Papp Z, Attila, Csata Zsombor és Péntek János. Összesen 126 oldalt tesz ki, és részletesen elemzi mindazon problémákat, melyeket meg kellene oldani, nem beszélve arról, hogy jelzi, ki és milyen intézmények felelőssége, nem közömbösen viselkedni ezzel a kardinális elvárással szemben. Az országnak, de az országban élő, dolgozó tehát értéket alkotó, és adót fizető magyar ajkú polgároknak is szívügye. Nem lehet csak az anyaország nagylelkűségétől függő elképzelés, mert az itt élni és alkotni akaró magyarság elvárásait is figyelembe kell, venni. Amint az Ajánlásban megfogalmazza „a KAB hozzon létre olyan Felsőoktatási Bizottságot erdélyi és magyarországi személyiségekből, amely a felsőoktatásban és a tudományos képzésben az általános közösségi érdekeket és az elengedhetetlen szakmai igényeket megfogalmazza és képviseli.” Én ebből a mondatból az általános szót kivenném. Az általánosról évekig lehet beszélni anélkül, hogy konkrétan történjen valami. A bizottság véleményét tükrözi a könyv. A szakértői csoport másfél évig az előtanulmányokon munkálkodott, majd megírva a dolgozatot, juttatta azokhoz, akiket ők méltónak tartottak arra, hogy munkájukat véleményezzék. A visszaérkező vélemények bizonyos részét tudták bedolgozni a jelen könyvbe, a megmaradt véleményeket külön Függelékben közölték. Az érdeklődők számára ezért is lehet rendkívül értékesek ezeknek a véleményeknek az ismerete, mert ihlető ötletadás is meghúzódhat a dolgozatban. A befektetett munka következtében a szakértői csoport úgy érzi, ajánlást is tehet a felsőfokú oktatással kapcsolatban. Nincs olyan helyzetben, hogy kidolgozza az oktatási stratégiát, mert nincs döntési helyzetben. Költségvetéssel sem rendelkezik. A tanulmánykötet a felsőoktatás kérdését holisztikus és kritikus szempontból elemzi. A különböző statisztikai adatok elemzéséből kiderül, hogy a magyar felsőoktatás alul reprezentált, alulfinanszírozott. A 35 ezer magyar anyanyelvű hallgatóból 11 ezer tanul magyar nyelven, mint ismeretes az egyetemi hallgatók száma 1 millió. (Ehhez csak azt tehetném hozzá, hogy gondolkodó ember is kénytelen meglepődve tudomásul vennie, mennyire alulreprezentált a magyar egyetemisták száma. Holott az ország magyarsága az összlakosság 6.7 százalékát teszik ki Román hivatalos adatok szerint is.) Salat Levente három kérdésre összpontosított. Mi ez a tanulmány? Hogyan viszonyul a stratégia az igényekhez? Kinek szól? Megállapítása szerint stratégiát csak olyan szereplő készíthet, akinek módjában van az erőforrások felhasználása. A forrás kérdése felveti az elszámoltathatóság kérdését. A felsőoktatás stratégiáját kormányszervek készíthetik. Egyensúly eltolódás következik be azon szereplők irányában, akik az erőforrások bizonyos részével rendelkeznek. A román állam bizonyos intézményei alulteljesítenek. Ennek következtében lépéskényszerbe hozták a magyar államot. A magyar adófizetők közpénzéből támogatják az erdélyi felsőoktatás bizonyos romániai intézményeit. A szereplők közül hiányzik a magyarság maga. Nem stratégiát képező szereplő az erdélyi magyarság. Sorsa azok kezében van, akik eljárnak a nevében. Papp Z. Attila szerint statisztikai adatok bizonyítják, a 2009-ben érettségiző diák 56 %- a kerül be a felsőoktatásba. 25 százaléka tanul magyarul. Ebből 42% Babeş- Bolyai Tudományegyetemen, 7 százalék a Sapientia EMTE-en. 5 százalék a Partiumi Keresztény Egyetemen. A műhelybeszélgetés interaktív módon zajlott. Felvetődött az állami és felekezeti középiskola közötti egyensúlyhiány, az új tanügyi törvény milyen lehetőséget biztosít a magyar nyelvű oktatás számára, a versenyképesség, az oktatás minőségének kérdése. A 218 oldalas könyvben nagy mennyiségű statisztikai adat, táblázatok segítik az olvasottakat még jobban áttekinteni. A három részre tagolt könyv bemutatja rendkívül érzékletesen a jelenlegi hazai felsőoktatási helyzetet, javaslatokat téve bizonyos változtatásokra, melyek csak az ország javára válhatnának elfogadásuk esetén. A nem mindennapi könyv talán legizgalmasabb része a 199-205 oldalakon: Összefoglalás, konklúziók és javaslatok címmel, hat oldalon keresztül sorjázza mindazt a tennivalót, amit jó lenne, ha mindenki kellő figyelemmel ismerne meg. Csomafáy Ferenc Erdon.ro 2011. október 14.Erdély közös, az elitcsoportok jellemzői nemAz erdélyi magyar elit szociológiai vizsgálata címmel tartott előadást Dr. Papp Z. Attila. A jelenlevők az elit réteg jellemzőiről és az erre vonatkozó statisztikai adatokról tudhattak meg többet. A Szacsvay Akadémia keretén belül megszervezett Magyarok Erdélyben 2. – Fókuszban a kisebbségkutatás címet viselő programsorozat második előadására került sor október 13-án az Ady Endre Líceumban. Az előadás elején Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az előadót és a közönséget. Dr. Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa illetve a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének docense elmondta a kutatásokat 2009-2010 között végezték. Először is az elit fogalmát határozta meg. Az elit mindig kisebbség és a nem elit csoportok viszonylatában él vagy érthető meg. Az elit a társadalom vezető rétege, a döntéshozók. Az elit mint kisebbségi csoport saját formális vagy informális kapcsolatrendszerrel, saját identitás és másság tudattal rendelkezik. Jellemző a tagok közti szolidaritás, a sajátos életforma és fogyasztási szokások és az elkülönülés tudata. Az előadó azt is tárgyalta, hogy kiből és hogyan lehet elittag? Itt az elit termelődésének kérdését kell viszgálni, hogy valaki beleszületik vagy egyéni teljesítmény által tud bekerülni egy elitcsoportba. Itt két kategóriát különíthetünk el: a reprodukció (az elit újratermelődése) és a cirkuláció (elitcsere). Bibó István (1942) szerint az elit legfőbb szerepe, hogy példát mutasson, hiszen amilyen az elit, olyan a társadalom többi része is. Elittipológiák A 2009-10-es kutatás során erdélyi magyar viszonylatban két elitcsoportot vizsgáltak a kulturális és a gazdasági csoportokat. A kulturális elit egynegyed részét a felsőaktatási intézményekben oktatók, háromnegyedét pedig az egyéb kategóriák teszik ki (sajtó, egyházak képviselői, könyvkiadók, képzőművészek, komolyzenészek, írok stb. tartoznak), míg a gazdasági elitbe a magyar cégvezetők és menedzserigazgatók válaszai alapján kutattak. Az elitcsoportoknál mindkét esetben a 86-87%-át a férfiak teszik ki. Ezek az arányok más országokban is hasonlóképpen alakulnak. Az átlagéletkor esetében a gazdasági elitet egy fiatalabb, átlagosan 45 év körüli személyek, míg a kulturális elitet egy idősebb, 55-60 év közötti személyek alkotják. Vallási hovatartozás szerint pedig a gazdasági elitet inkább római katólikus személyek dominálnak, míg a kulturális elitnél a református vallású személyek. Ezt az arányt a születési hely is befolyásolja, mivel a gazdasági elithez tartozók 32,2 %-a Hargita megyében, ahol elterjedt a római katólikus vallás, és a kulturális elit esetében 22,1 % Kolozs megyében született. További jellemzők Fontos figyelembe venni az elitcsoportok iskolai végzettségét is. Míg a gazdasági elit többsége (57,7 %) egyetemi diplomával rendelkezik, addig a kulturális elitnél 41,6 % doktori vagy egyéb posztgraduális képzéssel rendelkezik. A kulturális elit intenzívebben vesz részt a közéleti szereplésben, és az elitbe tartozás tudata is magasabb, mint a gazdasági elitnél. Fontos szempont, hogy ki mikor került az elitbe. A kutlurális elit fele már 1989 előtt is az elitbe tartozott, míg a gazdasági elitnek csak 18,8 %-a. Politikai hovatartozás szerint, önbesorolás után kiderült, hogy mindkét kategória inkább jobboldali nézeteket vall. Arra a kérdésre, hogy melyik pártra szavaznának 2009-10 között mindkét kategória túlnyomó többsége az RMDSZ-t jelölték meg. A milyen közösséghez tartozik kérdésre mindkét kategóriában a legtöbben az erdélyit jelölték. Dr. Papp Z. Attila ennek alapján azt a következtetést vonta le, hogy „Erdély közös, az elit jellemzői nem”. A jelenlevők az előadás után feltehették kérdéseiket. Nagy Noémi erdon.ro 2011. október 17.Kisebbségi elitkutatásAz RMDSZ által indított Szacsvay Akadémia előadássorozat Magyarok Erdélyben – Fókuszban a kisebbségkutatás elnevezésű modulja keretében Papp Z. Attila, a Miskolci Egyetem szociológiai intézetének docense tartott előadást csütörök est, Az erdélyi magyar elit szociológiai vizsgálata címmel. A gyergyószentmiklósi születésű, jelenleg Magyarországon élő előadó, Papp Z. Attila a Magyar Tudományos Akadémia politikatudományi, illetve etnikai-nemzeti kisebbségkutató intézetének 2009-ben és 2010-ben folytatott tanulmányának eredményeit ismertette. A felmérés során, melyben Papp személyesen is részt vett, az anyaországiak mellett a Romániában és Szlovákiában kisebbségben élő magyarok kulturális és gazdasági vezető rétegeit vizsgálták. A kutatási eredmények kiemelt fontossággal bírnak a jelenlegi helyzetben, hiszen többek közt a kisebbségek úgynevezett „elit” rétegének társadalmi szerepét tükrözik a gazdasági válságból való kilábalásban. Emellett rengeteg érdekes információval szolgálnak a réteg kialakulásáról, megújulásáról és cserélődéséről – hangoztatta előadásában a docens. Mint azt Papp Z. Attila elmondta, az elit önmagában nem létezhet, és kizárólag a teljes társadalom viszonylatában érthető meg. A többségi társadalommal ellentétben a kisebbségi elitre szoros, saját, formális és informális kapcsolatrendszer, erős identitás- és másságtudat, a tagok közötti szolidaritás és sajátos szociabilitás jellemző. A két évvel ezelőtt indított kutatási program eredményeként Papp kiemelte, hogy a gazdasági elit 45 év körüli átlagéletkorával fiatalnak tekinthető, míg a kulturálisnak a tagjai idősebbek. A jelenlegi gazdasági elit tagjai nagyrészt katolikusok, s egyharmaduk Hargita megyében született, míg a kulturális elitben szereplők zömmel reformátusok, s egyötödük Kolozs megyéből származik. Mindkét vezető csoportosulás felsőoktatása egyébként a Kolozsvári Műszaki Egyetemre, illetve a Babeş-Bolyai Tudományegyetemre koncentrálódik. A kutatások azt is kimutatták, hogy az elitréteghez tartozók sokkal nagyobb arányban beszélnek jól románul és angolul, mint az itteni országos átlag. Sokatmondók azok a statisztikai adatok is, melyek szerint a kulturális elit sokkal aktívabban vesz részt a közösségi életben, a gazdaságihoz tartozók zöme pedig közvetlenül a rendszerváltás után alapította sikert hozó cégeit. Az előadás végén bemutatták a tanulmány eredményeit tartalmazó Elitek a válság korában című, Magyarországon megjelent könyvet is, melyet az RMDSZ Bihar megyei szervezetének közvetítésével rendelhetnek meg az érdeklődők Reggeli Újság (Nagyvárad) 2012. január 28.Letölthető Word dokumentum (DOCX)Ismerjük õket? (A romániai roma-magyar kötõdésûek 1992. és 2002. évi népszámlálási adatok tükrében) Bár 2011-es megszámlálásunk hivatalos adatai csak februárra várhatóak, a Transindex nyomán mégis közreadjuk Papp Z. Attila szociológus tanulmányának ma is érvényes, általános tendenciákat tartalmazó részleteit. 2002-ben 80-90 ezer körül mozgott a magyar cigányok lélekszáma, és a trendek alapján 2025 körül mintegy 150 ezerre tehetjük lélekszámukat. �?sszegezve a vonatkozó különféle becslésekkel kapott számadatokat, azt állapíthatjuk meg, hogy 1992-ben vélhetõen 50-70 000 magyar cigány élt Romániában, 2002-re pedig nagyobb valószínûséggel 80-90 000 körül mozgott lélekszámuk (és e trendek alapján 2025 körül mintegy 150 000-re tehetjük lélekszámukat). Fontos azonban annak tudatosítása is, hogy minél magasabbra becsüljük a roma-magyar kötõdésûek számát, annál alacsonyabb lesz a romániai magyarok lélekszáma. 1992 és 2002 között a romák aránya az erdélyi megyékben átlagosan 20 százalékkal emelkedett (miközben a magyarok aránya mintegy 12 százalékkal csökkent). A romák száma Szatmár, Bihar és Szilágy megyében megugrott, Maros megye átlagos növekedési arányt mutatott, míg a másik két székely megye gyökeresen eltérõ mintázatot alakított ki: Kovászna megyében gyakorlatilag megduplázódott a romák száma, Hargita megyében pedig stagnálást mutatott ki a népszámlálás.1992-ben közel húszezer roma-magyar kettõs kötõdésû egyént regisztráltak, tíz év múlva már 28 százalékkal többet, mintegy 25 ezer roma-magyar kötõdésût azonosíthatunk be, ami ugyanakkor azt jelenti, hogy a romániai roma nemzetiségûek közel 5 százaléka, illetve az erdélyi romák mintegy 10 százaléka valamilyen szempontból magyar cigánynak tekinthetõ. Fontos megjegyezni, hogy miközben a romániai magyar nemzetiségûek, illetve anyanyelvûek száma 1992-2002 között közel 200 000-rel csökkent (ld. 2. táblázat), addig az eltérõ nemzetiségre és anyanyelvre épülõ kettõs identitású személyek száma és aránya konstans maradt. A kettõs kötõdésûek szerkezetében azonban azt is fontos rögzíteni, hogy a román-magyar identitásúak száma (5 százalékos) csökkenõ tendenciát mutat, a roma-magyar kötõdésûek aránya pedig dinamikusan növekszik. A roma-magyar kötõdésûek szerkezetén belül a roma nemzetiségû és magyar anyanyelvûek alcsoportja a meghatározó. Némileg leegyszerûsítve azt mondhatnánk, a magyar cigányok elsõsorban azért magyarok, mert magyar az anyanyelvük. A roma-magyar identitásúak zöme falvakon él: a roma anyanyelvû és magyar nemzetiségûek mintegy háromnegyede, míg a magyar anyanyelvû romák 64 százaléka él falvakon. A valamilyen magyar kötõdéssel rendelkezõ romák több mint 90 százaléka mindkét referencia évben öt megyében élt: Szatmár, Bihar, Maros, Kovászna és Hargita megyében. Szatmár és Bihar megyében 1992-ben mintegy 43 százalékuk élt, ám 2002-re már több mint fele e két határ menti megyébe koncentrálódott. E határ mentére való "eltolódást" egyrészt az abszolút számok is jelzik, és még markánsabb a falusi népesség körében, hiszen 2002-ben Szatmár és Bihar megye Erdély falusi magyar kötõdésû romáinak közel kétharmadát kiteszik. Az említett öt megyében a romániai magyar nemzetiségûek csak kétharmada él, ami jelzi, hogy a kettõs kötõdésû romák identitás szerkezetében meghatározó a helyi többséghez (esetünkben a magyarokhoz) való alkalmazkodás. [.] Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. október 4.Siralmas a romániai oktatásEgy nemzetközi felmérés, a PISA szerint Románia oktatási színvonala valamivel jobb ugyan, mint az albánoké, de sereghajtók vagyunk az Unióban, még Bulgária is megelőzött minket. A témáról PAPP Z. ATTILA oktatáskutatóval, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával Kustán Magyari Attila beszélgetett. - A PISA-mérések az ezredforduló óta közel hetven országot vizsgálnak, 470 ezer 15 éves diák bevonásával. Hogyan működik egy ilyen kutatás? - Alapvetően kompetenciákat mér, tehát nem a lexikális tudásra figyel, hanem azokra a készségekre, amelyeket életszerű helyzetek során alkalmazniuk kell. Vizsgálják a szövegértést, a matematikai és a természettudományos képességeket, ugyanakkor minden évben egy plusz felkészültséget, mint például a digitális területen való tájékozódás képessége. Egyéb nemzetközi vizsgálatokat is készítenek, létezik olyan, amelyik kizárólag a matematikai képességeket vizsgálja, vagy éppen a lexikális tudást. Készítettünk egy összevetést, amely ez utóbbit és a PISA-t hasonlítja össze, és azt lehetett látni, hogy azok az országok, amelyek gyengén teljesítettek a kompetenciavizsgálatokban, jobbak voltak az ismeretanyag terén. - Románia évek óta rossz eredményeket mutat fel, mondhatni stabilan tartja a pozícióját. - Ez így van, ráadásul a 2003-as vizsgálatban nem is vett részt, szakmai körökben elhangzó elképzelések szerint azért, mert az első felmérésen – diplomatikusan szólva – nem mindig tartották be a szabályokat. Egyébként az imént említett összefüggés, miszerint a gyengébb kompetenciát felmutató országokban a lexikális tudás nagyobb, Romániára nem érvényes: az ország ezen a téren is gyengén szerepel. Az évek során egy picit javultak a román eredmények, de mivel nagyon sok más ország is megerősödött ezen a téren, az ország megtartotta ezt a nem igazán megtisztelő helyezését. - Hogyan oszlanak meg az eredmények; földrajzi szempontból vizsgálható egy tendencia? - Létezik egy kelet–nyugat és egy észak–dél jellegű tagozódás, a nyugatiak és talán az északiak jobban teljesítenek. Németország jobb, mint Franciaország vagy a portugálok, spanyolok, görögök. Azt szoktam mondani, nem az a gond, hogy milyenek a PISA-eredmények, hanem hogy nem szoktak velük foglalkozni: a 2000-ben készített felmérések például sokkolták Németországot, ami berobbantotta azt az oktatáspolitikai gondolkodást, amivel végül felküzdötték magukat a listán. Egyébként Finnország mindig az éllovas szokott lenni, Európában az első helyen áll, világszinten is csak Hongkong előzte meg picit legutóbb. Magyarország hozza a középszintet, a 2009-es, legutóbbi felmérésen a szövegértési index nőtt, és azt tudni kell, hogy emögött komoly munka zajlik. Mint mondtam, az eredményekkel foglalkozni kell, Magyarországon pedig 2001 óta minden évben országos kompetenciaméréseket szerveznek. - Hogyan függ össze egy ország gazdasági mutatóival az oktatás színvonala? - Léteznek adatok, amelyek azt mutatják ki, hogy egy adott ország GDP-jének hány százalékát költötték oktatásra, de azt kell mondanom, hogy itt nem érzékelhető feltétlen összefüggés. Hogy egy példát mondjak, az Amerikai Egyesült Államokban visszatérő gondot okoznak a rossz PISA-eredmények – amelyek, félreértés ne történjen, jobbak a román méréseknél –, de közel sem érik el azt a szintet, amit az oktatásba fektetett pénzmennyiséggel elérhetnének. - Arra is van lehetőség, hogy a PISA eredményeiből kihámozzuk a kisebbségben élő magyarság teljesítményét. Mit tapasztaltak? - A felmérések során értelemszerűen rákérdeznek az oktatás nyelvére, és az otthon beszéltre, így el lehet különíteni a különböző kisebbségek eredményeit. Ezzel a módszerrel négy külön csoportot határozhatunk meg: az első, amelyik az iskolában és otthon is az állam hivatalos nyelvét beszéli, a második – ez meglehetősen ritka –, amelyik otthon az állam nyelvén beszél, de az iskolában nem, a harmadik, aki otthon magyarul beszél, viszont nem az anyanyelvén tanul, végül az, aki a családban és az oktatási intézményben is a magyar nyelvet használja. A magyar kisebbséget Szlovákiában, Romániában és Szerbiában láttuk érdemesnek megvizsgálni, a többi országban már kevés magyarral számoltunk. Ukrajnára ugyan kíváncsiak lettünk volna, de ők nem vesznek részt ebben a felmérésben. Az eredményekre térve elmondható, hogy általában jobban teljesítettek az anyanyelvű oktatásban résztvevők, és a magyarok kedvezőbb eredményeket értek el a többségi társadalomnál. Ez a két nagy trend Szerbiára és Romániára érvényes, 2006-ban még Szlovákiában is így állt a helyzet, ott azonban később megfordult. 2012. december 19.Papp Z. Attila az MTA kisebbségkutató intézetének új igazgatójaA Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (MTA TK) főigazgatója, Körösényi András december 18-án kinevezte a központ új intézetigazgatóit. A kutatóközpont honlapján közzétett rövid közleményben az áll, 2013. január 1.-2015. december 31. között az MTA TK Jogtudományi Intézetet Jakab András, az MTA TK Szociológiai Intézetet Janky Béla, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetet Papp Z. Attila vezeti. Az intézet korábbi igazgatója Tóth Ágnes történész volt. Papp Z. Attila szociológus, oktatáskutató, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete tudományos munkatársa. Kutatási területei: oktatási rendszerek, oktatáspolitikák, romák iskolai integrációja, romániai magyar sajtónyilvánosság, amerikai magyarság szervezeti élete. Transindex.ro 2013. január 23.VAN MIBŐL"Kisebbségkutatás szempontjából szerencsés Magyarország helyzete" A roma-kutatások, a migráns csoportok vagy a határon túli magyarok esetében is a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba – mondja Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója. Egy hónapja nevezték ki az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatójává. Mik a tervei, milyen prioritásokat állított fel? – Jómagam egy nyilvános pályázat eredményeképpen kerültem ebbe a pozícióba, és már a pályázatnak kellett tartalmaznia egy szakmai koncepciót, amelyben megjelöltem néhány olyan szakmai csapásirányt, amelyet hangsúlyosabban próbálok/próbálunk képviselni az elkövetkező időszakban. Az egyik, hogy minél több nemzetközi kapcsolatot szeretnénk úgymond élettel megtölteni. Azért fogalmazok így, mert nemzetközi kapcsolataink eddig is voltak, de talán tudatosabban szeretnénk részt venni közös pályázatokban és más szakmai együttműködésekben. E nemzetköziséghez hozzátartozik az is, hogy határozottabban kell megjelennünk a nemzetközi szakmai piacokon, azaz publikációkban és konferenciákon is. Másik törekvésünk egyfajta regionalitás felvállalása. Ha Magyarországról nézzük, a környező országokban mindenhol vannak kisebbségkutató intézetek, ezekkel is többé-kevésbé kapcsolatban vagyunk, de ezeket a kapcsolatokat is szeretnénk bővíteni, határozottabban intézményesíteni, közös szakmai projekteket kialakítani. Onnan kell kiindulni, hogy bizonyos értelemben Magyarország a kisebbségkutatás szempontjából szerencsés helyzetben van, mert egy olyan ország, amelynek többféle kisebbséggel egyaránt foglalkoznia kell. Egyrészt vannak a különféle határon túli magyar kisebbségek, ugyanakkor számolnunk kell a magyarországi nemzetiségekkel is. Külön kutatási célcsoportként tételeződnek a magyarországi, illetve a környező országokban élő, akár magyarul is beszélő romák. Szintén foglalkoznunk kell a magyarországi zsidóság helyzetével is, az intézeten belül például van egy ún. judaisztika kutatócsoport is. És nem utolsósorban ebben a mai világban a különféle migráns csoportokkal is foglalkoznunk kell, a ki- és bevándorlás társadalmi összefüggéseit is kutatnunk kell. Melyek az intézet fontosabb futó projektjei? – Már említettem, milyen típusú kisebbségekkel foglalkozunk, és nagyobb projektjeink is értelemszerűen erről fognak szólni. Az egyik mindenképpen a határon túli magyar kisebbségek különféle intézményesülési folyamataival foglalkozik, a másik csapásirány pedig a roma-kutatások belendítése. Az persze szakmai kérdés, hogy milyen szempontból, módszerekkel, milyen intézeti együttműködések mellett fogjuk ezeket folytatni. És ezek mellett a jelenleg is futó, már felsorolt kisebbségtípusokhoz kapcsolódó projekteket is továbbvisszük, illetve újakat is akarunk indítani – de ezek részben támogatás- és pályázatfüggő dolgok. Röviden megfogalmazva: elsősorban a társadalmi integráció vizsgálatát helyezzük a középpontba, mert ez mindegyik kutatásban kulcskérdés, legyen szó roma-kutatásokról, migráns csoportokról vagy a határon túli magyar kisebbségekről. A társadalmi integráció nemcsak a kisebbségről, hanem a többségről, a többség és kisebbség egymáshoz való viszonyulásáról szól. Mindegyik kutatási területen ezt fogjuk a középpontba helyezni, még akkor is, ha tudjuk, léteznek szegregációs és asszimilációs folyamatok is, de azokat is az integráció keretében próbáljuk meg elhelyezni, értelmezni. Terveznek-e együttműködést a különböző határon túli kisebbségkutató intézetekkel? – Több ilyen terv is van. Ismét hangsúlyoznám, együttműködések eddig is voltak, mi csak azt szeretnénk, hogy ez egyértelműen és látványosabban, szakmai hozadékát is tekintve intenzívebben intézményesüljön. Már most Kolozsváron beszéltem az ottani kisebbségkutató intézet vezetőjével, Horváth Istvánnal, akivel közös programokban állapodtunk meg, de hasonló együttműködésre törekszünk a többi intézettel is. Gondolok itt a szlovákiai, Somorján működő Fórum intézetre, de akár a kárpátaljai és vajdasági intézetekre. Már most abban gondolkodunk, hogy a kolozsvári kisebbségkutató intézetnek szeretnénk teret adni, hogy Magyarországon határozottan mutatkozzon meg, és gondolom, hogy lesz arra is alkalom, hogy a mi intézetünk is itt Kolozsváron, vagy akár Bukarestben vagy Pozsonyban és máshol is bemutatkozzon. Abban is gondolkodunk, hogy közös szakmai kisebbségkutatással foglalkozó hírlevelet hozzunk létre, és azt lehetőleg angolul minél több helyre szétküldjük. Nemrég jelentette be Orbán Viktor a Nemzetstratégiai Intézet alapítását, e mellett pedig működik a Nemzetpolitikai Kutatóintézet is. Mit gondol, szükség van ennyi kutatóintézetre? Hogy szükség van-e ennyi intézetre, vagy hány intézetre van szükség, azt nem az én tisztem eldönteni. Amit el tudok mondani, hogy a mi intézetünkre szükség van, egy akadémiai intézet mégis másabb, itt alapkutatások zajlanak, tematikailag pedig mi nemcsak a határon túli kisebbségekkel, hanem más kisebbségekkel is foglalkozunk, ezért úgy gondolom, nagy szükség van egy akadémiai háttérrel rendelkező kisebbségi kutatóintézetre. A Nemzetpolitikai Kutatóintézettel egyébként már eddig is sikeresen együttműködtünk. Azt kell tudni, hogy a jobbára az aktuálpolitika által létrehozott intézetek nem úgy kutatóintézetek, mint egy akadémiai intézet, mert nagyon gyakran a mindenkori politika háttérintézményeként tételeződnek, és ilyen értelemben más funkciókat töltenek be. Ha több tudományos intézet lesz Magyarországon, mi megpróbálunk mindegyikkel valamilyen szakmai együttműködést kialakítani. Mint említettem, a Nemzetpolitikai Kutatóintézetet már ismerem, velük együttműködünk, a Nemzetstratégiai Intézetről csak annyit tudok, amennyi a sajtóban, illetve a Magyar Közlönyben megjelent, ezért, mivel egy alakuló képződményről van szó, szakmai szempontból még nem látom ezt az intézetet. Ha bizonyos sajtóhírek igazak, akkor talán száz munkatársa lesz az új intézetnek, de hogy ezek között mennyi kutatói státusz és más beosztású személy lesz, arról már nem szólnak a hírek, legalábbis hozzám nem értek el. Milyen a közhangulat a magyarországi akadémiai szférában a szervezeti átalakítások után? – Minden szervezeti átalakításnak vannak motorjai, és vannak, akik egyfajta stabilitásra voltak berendezkedve, akik nem biztos, hogy örülnek az átalakításoknak. Bizonyos szempontokból az egész akadémiai rendszerre ráfért egy átalakítás, és ezt én egy esélyként fogom fel. Mi, a Kisebbségkutató Intézet egy új struktúrában keressük meg azokat a kitörési pontokat, amelyeket szakmailag tudunk kamatoztatni. Tudom, hogy a különféle intézetekben vannak olyanok, akik nem örülnek az átalakításoknak, de úgy sejtem, hogy itt egyfajta generációváltás is zajlik. Az akadémiai intézeteket sok szempontból meg kellett újítani, a szakmailag jól felkészült, tudományos fokozattal rendelkező fiataloknak és középgenerációsoknak teret kell adni, hogy a nemzetközi együttműködésekben otthonosan tudjanak mozogni, és nyilván a tudományos eredmények felmutatásával a hazai szféra felé is bizonyítani kell, hogy ezek az intézetek létjogosultak. Hogyan látja a magyar kutatásfinanszírozás helyzetét? – Az akadémiai átalakítás is többek között arról szólt, hogy a kutatói szféra átláthatóbb finanszírozási szerkezetbe tudjon kerülni. Ahogy szoktuk mondani, a kutatásra sosincs elég pénz, de azért vannak a magyarországi pályázati és akadémiai források, és elég sok nemzetközi lehetőség is van, ezekbe az irányokba is el kell mozdulni. Mit gondol, milyen irányba halad a magyarországi felsőoktatás átalakítása? Az egyértelmű irányt nagyon meggyőzően én jobbára nem látom, csak azt érzékelem, az egymásnak ellentmondó információk egyfajta bizonytalanságot gerjesztenek a rendszerben. Szakmailag meggyőződésem, hogy aki tanulni akar, azt hagyni kell tanulni, még akkor is, ha nem elitképzésben gondolkodunk. Ha valaki szakmailag felkészült, akkor lehetősége kell legyen arra is, hogy családi háttértől függetlenül akár ingyenesen tanuljon, ám ha valaki nem zseni, de motivált a tanulásra, ráadásul ezért fizetni is tud, akkor azt is kell hagyni, hogy belépjen a felsőoktatásba. A felsőoktatás eltömegesedése világjelenség, nemzetközi trend, megakadályozni nem lehet, maximum hátráltatni, lassítani. Azt gondolom, inkább arra kellene koncentrálni, hogy azok a fiatalok, akik a felsőoktatásba bekerülnek, minél magasabb színvonalú képzést kapjanak, és főleg önmagukhoz képest minél jobb eredményeket érjenek el. Nyilván vannak munkaerő-piaci és egyéb megfontolások is, de nem lehet visszatérni arra az időszakra, ami például itt Romániában is a hetvenes-nyolcvanas években volt, nevezetesen, hogy összezsugorították a felsőoktatást, főleg a humán- és társadalomtudományi képzéseket, és ezzel párhuzamosan a munkaerő-piaci megfeleltetést „kihelyezésekkel” oldották meg. Ezt egyszerűen nem lehet ma kivitelezni a szó társadalmi értelmében, de másképpen sem, hisz minden EU-s elvárás arról szól, hogy a felsőoktatásba bekerülők arányát emelni kell, és nem csökkenteni. Mindenféle híresztelés ellenére azt is ki kell jelenteni, hogy bármilyen statisztikát nézünk, aki felsőfokú képzettséggel rendelkezik, sokkal kisebb valószínűséggel lesz munkanélküli, függetlenül attól, hogy milyen képzésben volt része. Hány évre szól a kinevezése? - Három évre, 2015. december végéig. Nyilván szeretném végigvinni ezt az időszakot, amíg szakmailag lehet fejleszteni az intézetet meg a kisebbségkutatást, addig ebben ilyen értelemben részt szeretnék venni. Az MTA-n belül évente beszámolók vannak, január a beszámolók időszaka, most a tavalyi év beszámolóit készítjük. Valószínű, hogy az idén életbe fog lépni egy kutatói teljesítményértékelői rendszer, és azt is éves szinten fogjuk követni, hogy az egyes kutatók milyen eredményeket értek el. Sólyom István Tansindex.ro 2013. május 29.Asszimilál a román tévézés?A határon túli magyarok egyre gyakrabban választják országuk többségi kereskedelmi csatornáit, mindez jelentős hatással van a kisebbségek asszimilációjára – hangzott el Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett konferencián kedden Budapesten. Ezzel szemben Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója a konferencián elhangzottakra úgy reagált a Krónikának, az utóbbi időben készített számos erdélyi felmérés eredménye igazolja, hogy a romániai magyarok egyre inkább a magyar nyelvű médiumokat választják. Az autonómia nem elég a fennmaradáshoz A kisebbségek erózióját okozhatja a tömegmédia – mondta vitaindító előadásában Apró István, a Médiatudományi Intézet munkatársa a budapesti Média és identitás című tanácskozáson. A kutató szerint a határon túl élő magyar kisebbségek számára az autonómia sem biztosíthatja a történelmi fennmaradást, mégis ennek létrehozására kell törekedni, hiszen ez nyújthat megfelelő életminőséget a magyarok számára – mondta. Dobos Ferenc, a B-Fókusz Intézet kutatási igazgatója egy 2011 novemberében és decemberében végzett, a határon túli magyarság médiafogyasztását bemutató kutatás eredményeit ismertette. Ezek alapján megállapította, hogy a média még azoknak az asszimilációjához is hozzájárul, akik őrzik identitásukat, vagyis homogén házasságban élnek és gyermeküket is magyar nyelvű iskolába járatják. Mint mondta, egy olyan műsort, amely anyanyelven és az adott ország többségi nyelvén is megnézhető – például egy futballmérkőzés – az erdélyiek 17 százaléka románul követ, a vajdasági, vegyes házasságban élő magyaroknak pedig mindössze a fele választja a magyar nyelvű adást. A 2011-es vizsgálat eredményei összevethetők egy tíz évvel korábbi felmérés adataival. Ebből kiderül, hogy a kisebbségek tagjai körében csökken a magyarországi közszolgálati média nézettsége, és egyre többször választják a többség nyelvén sugárzott kereskedelmi csatornák kínálatát – mondta. Beszámolt arról is, hogy az Erdélyben, vegyes házasságban született gyermekek 95 százaléka románul használja az internetet. Inkább magyar nyelvű adókat néznek a romániai magyarok "Az elmúlt évtizedben egyre jellemzőbbé vált, hogy a romániai magyarok a magyarországi tévécsatornákat részesítik előnyben a román nyelvű adókkal szemben" – fejtette ki lapunk kérdésre Kiss Tamás szociológus. Mint hangsúlyozta, a médiafogyasztás ilyen irányú változását több, Erdélyben és a Partiumban, például a Kisebbségkutató Intézet vagy a Quantum Research közvéleménykutató cég által az elmúlt években készített felmérés eredményei igazolják. "Egyértelmű, hogy médiafogyasztás a 2000-es évektől kezdődően – a digitális televíziózásnak tulajdoníthatóan is – hangsúlyosan "magyarnyelvűsödik". Ez fokozottan és egyre inkább igaz a Székelyföld, de a Partium esetében is, ahol a magyarországi csatornákat nézi a magyarok többsége. Ugyanakkor a rádióhallgatási szokások is ebbe az irányba mozdultak el, főként miután megjelentek a helyi, magyar nyelvű kereskedelmi rádiók. A szórványvidékeken, például Dél-Erdélyben vagy a Bánságban a magyarok gyakrabban választják a román nyelvű csatornákat, de globálisan ez nem jellemző a romániai magyarságra" – mutatott rá Kiss Tamás. Mint kifejtette, a médiafogyasztás nem releváns az asszimiláció szempontjából, sokkal többet nyom a latban a vegyes házasságok számának növekedése, a magyar nyelvű oktatás leépülése – ezek a tényezők befolyásolják nagy mértékben a kisebbségek erózióját. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze A Magyar Rádió külhoni magyarsággal foglalkozó műsorairól, a kárpátaljai magyar médiumokról, az identitásválasztás lehetőségeiről és a média ebben betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a tegnapi budapesti konferencia résztvevői. A média nemzeti identitásképzésre gyakorolt hatásáról beszélt Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, aki azt mondta: az identitás erősítésére csak a nyomtatott sajtó hat kimutathatóan, más médiumok nem járulnak hozzá ahhoz. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze, nem a médiához kapcsolódik – mondta. Kiss Judit Krónika (Kolozsvár) 2013. június 4.Politológus vándorgyűlés KolozsváronA Magyar Politikatudományi Társaság Közép-Európa: együttműködés és versengés címmel rendezte meg 19. éves konferenciáját, amely először került lebonyolításra Magyarországon kívül. A múlt hét végén tartott kétnapos előadássorozatra igen nagyszámú, összesen 110 előadó jelentkezett, akik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Óváry-termében, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának termeiben ismertették kutatásaikat. A nyitó előadást Irina Culic és az Ideológia és hagyomány című könyvéért Kolnai-díjjal kitüntetett Mándi Tibor tartotta. Az írás szubjektív válogatás, néhány aktualitásánál/érintettségénél fogva fontosnak tekintett előadás rövid ismertetése. A teljes programleírás itt olvasható: https://mptt.ro/hu/reszletes-program/ Makro régiók Ágh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem politológusa az EU második makroregionális fejlesztési programjáról, a Duna-stratégiáról (bővebben: https://eu.kormany.hu/duna-regio-strategia) beszélt. A 2011-ben soros magyar EU-elnökség ideje alatt elfogadott stratégia a Balti-tengeri régió mintájára épült, azonban rövid időn belül egyfajta „sleeping beauty” lett. A tizennégy (nemcsak uniós) országot magába foglaló régió és elődje közti különbség ég és föld – állapította meg az előadó. Míg a Balti-tengeri régió gazdaságilag fejlett, intézményrendszerében stabil országokat tömörít, ahol az együttműködésnek évszázados hagyománya van, addig a Duna-régióban inkább a konfliktusnak van hagyománya, a térség GDP-jének 90%-át Németország adja. A múlt hónapban tartott kétéves gyűlésen igencsak elmarasztaló értékelés született, amelyet a professzor leginkább a globális válság és a decentralizáció – főleg magyarországi – megszüntetésének tulajdonított. Noha a szubnacionális régiókról nemigen esett szó, az előadó emlékeztetett, hogy az EU a „nemzetek Európája” helyett a „régiók Európája” mellett döntött. Bár számos ország a régiósítás útjára lépett, a folyamat a jól ismert olasz- és spanyolországi példák után megtorpant. A kisebbségi kérdés politikai dimenziói Érdekes kitekintést jelentett Egeresi Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium történészének a török nemzetpolitika határait feltérképező előadása. A bemutató során olyan, immár megfogyatkozott lélekszámú törökországi kisebbségek is szóba kerültek, mint a cserkeszek, azeriek, lázok, szírek, görögök vagy örmények. A kisebbségeket el nem ismerő, de etnikailag ma is igen heterogén török nemzetállam népességének belső arányszámai becsült értékek, népszámlálásuk a nemzetiségre és anyanyelvre nem kérdez rá. Az ország birodalmi múltja jelentős határon túli kisebbséget hagyott maga után Balkán- és Közel-Kelet-szerte. Így beszélhetünk ma is 6-700 ezer bulgáriai, több mint 150 ezer moldovai, ugyancsak százezres nagyságrendű iraki és szíriai törökről (a jelenleg dúló háború ez utóbbit megjósolhatatlanná teszi), de több tíz ezren élnek a Balkán számos más országában is. A kapcsolattartás a határon túli kisebbségekkel nincs vagy elenyésző. Az utóbbi évtizedek két új nemzetstratégiai dimenziót hoztak: egyik a volt szovjet tagköztársaságok 100 milliós nagyságrendű türk rokonnépei, másik az immár 3,7 milliós, főleg nyugat-európai török diaszpóra. A rokon népekkel való közösségtudat igen gyenge, a nyitás (pl. a latin ABC és egy közös nyelv bevezetésére tett sikertelen kísérlet) jobbára külpolitikai-gazdasági hegemón szerepet szolgál, a diaszpóra irányába jóval aktívabb, de ennek ugyancsak gazdasági vetületei vannak. Pach János, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatója a magyarországi nemzeti kisebbségek helyzetét vizsgálta, a 2011-es népszámlálási adatok és a nemzetiségek jogairól szóló, ugyanazon évben elfogadott CLXXIX. törvény (Njtv.) tükrében. Az előadás legfontosabb következtetése, hogy negyedszázaddal a rendszerváltás után a nemzetiségek is a közhatalom részeseivé válhatnak. A mandátumszerzésre matematikai esélye lesz a roma, német, román, szlovák és horvát közösségeknek, azonban reális eséllyel az előbbi kettőnél számolhatunk. Ellenben a sikertelenség számlájára írható, hogy továbbra sem sikerült visszaszorítani az etnobiznisz jelenségét. Az 1993-ban létrehozott kisebbségi önkormányzati rendszer gyakran visszaélésre is lehetőséget adott, hiszen a választás csak akkor tekinthető legitimnek, ha az visszavezethető az egyes önkormányzatok által képviselt kisebbségi közösséghez. Az aktív és passzív választójog regisztrációhoz való kötése azonban nem jelentett akadályt. A kisebbségi kérdés immár hagyományosan különutas témája, a roma integráció ezennel a vártnál kevesebb előadót vonzott. Lajtai Mátyás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) Kisebbségkutató Intézetének tudományos segédmunkatársa a roma civil szervezetek magyarországi kisebbségi önkormányzati választásokon való részvételéről tartott előadást. Bár a bejegyzett roma civil szervezetek száma kétségkívül jelentős (2010-es adat szerint összesen 333), ezek csupán elméleti maximumok, kérdés, hogy mennyi működik belőlük valójában. A kételyt tovább erősíti, hogy a feltételezett roma szervezeteknek kb. harmada indított legalább egy jelöltet valamelyik önkormányzati választáson. Néhány nagy szervezet „uralja” a kisebbségi önkormányzati választásokat, de többségében nem kapcsolódtak be a saját önkormányzati rendszer kiépítésébe. Maradva a magyarországi romáknál, Papp Z. Attila oktatásszociológus, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének igazgatója a romák iskolai teljesítményét befolyásoló tényezőkről beszélt. A kissé bizarr, de jelenleg használatos terminológia szerint a 30–50%-ban romákat tömörítő iskolákat gettósodó, az 50% fölötti létszámúakat gettó-iskoláknak nevezik. Az iskolai teljesítményt befolyásoló, komplex okozati tényezők közül a családi háttér magasan a legfontosabbnak bizonyult. A fennálló trendek nem túl biztatóak: az eltérő gyerekvállalási szokások jól ismertek, a nem-romák elvándorlása a gettósodó iskolákban rendszerint megindul, a romák számarányának növekedésével csökken a kompetencia (kivételt a szocializációs környezettel kevéssé korreláló matematika képez). Mind az Integrációs Pedagógiai Program, mind a Cigány Kisebbségi Program hatását mérésekkel ellenőrizték: az oktatáspolitikai kísérlet sikertelen volt, még le is húzták az iskolai eredményeket. A szekciók egyikében Kántor Zoltán, a kormányzati háttérintézményként működő, nemrégiben létrehozott Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója is előadást tartott. Az intézmény működését taglaló beszéde nem volt épp lélekmelengető, a politika és tudomány hibridintézményeként meghatározott kutatóintézetet (ti. a nemzetpolitikát) a politika aránytalan dominanciája jellemzi. Az intézetigazgató egy olyan tökéletlen politikai mezőről beszélt, amiben hiányos információk mentén, kapkodva születnek a döntések, egészen odáig elmenve, hogy a konszenzusos döntés ideáját az irracionalitás világába űzte. A jól átgondolt szakpolitikáknak csak töredéke valósul meg, hiszen azok a legkevesebb politikai tőkét hozzák, a legkevésbé látványosak. Egy közönség felől érkező hozzászólás a nemzetpolitika legitim és normatív jellegét kritizálta, miszerint az már nem is szakpolitika, hanem egyenesen apolitikus magatartás. Az előadást inkább nyugodt beletörődés, mintsem polemikusság hatotta át. Salat Levente politológus, a BBTE Politikatudományi Intézetének egyetemi docense egy tipológia felállítására tévén kísérletet, üdítő széles-látókörűséggel vette szemügyre a kisebbségpolitikai eszközök lehetséges eszköztárát. Előadásában azon közkeletű felfogás ellen érvelt, miszerint a jó politikai közösség kulturális, etnikai, nyelvi szempontból homogén. A politikai gondolkodás történetének grafikonos ábrázolásával rámutatott, hogy 1989 után a John Stuart Mill fémjelezte szintre ugrottunk vissza. Az ENSZ 2001-es adatsora görbe tükröt tart a sokak számára természetesnek tekintett etnikai homogenitásnak. A hivatkozott számadatok szerint a világ 201 számba vett állama közül mindössze 19 tekinthető kulturálisan homogénnek. Az országoknak több mint fele mindössze 50% alatti, vagy 50–74% közötti domináns többséggel bír. A világ nyelvpolitikai térképe ugyancsak rendkívül megosztott, a világ összes államának kb. felében egy a hivatalos nyelv, másik felében annál több (három államban nincs nyelvpolitika). Az előadó olyan elgondolkodtató példákat villantott fel, mint a hindi és angol mellett további 17 hivatalos regionális nyelvvel bíró India, ahol a honos nyelvek száma 405; vagy az angol és afrikaans mellett további 9 bantu nyelvet hivatalossá tevő Dél-afrikai Köztársaság, ahol kb. 30 a honos nyelvek száma. Várospolitikák – közeledő kulturális projektünk apropóján Bretter Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarának docense igen reflektív és kritikai szellemű előadásában Pécs 2010-es Európa kulturális fővárosa cím elnyerésének politikatörténeti hátterét világította meg. Az előadás alapját a politikacsinálásnak egy komplex koordinátarendszerben való elhelyezése adta, amiben a folyamat olyan szélső értékek között volt elhelyezhető, mint célszerűség vagy tárgyilagosság; és gyakorlatiasság vagy idealizmus. Az előadás gondolatmenete kísértetiesen hasonlított a fentebb érintett problémákhoz, csak itt a „klasszikus politikacsinálás” (classical policy making) nem a leírás, hanem a kritika tárgyaként szerepelt. Az előadó jól érzékeltette a kulturális projekt polgári, idealisztikus elképzelése, és a politikum utilitarista, nem ritkán elvtelen gyakorlata közti különbséget. A tanácskozás és a végrehajtás politikai hagyományának kiegyensúlyozatlan és ellentmondásos viszonyából kiindulva olyan súlyos kérdések kerültek megfogalmazásra, mint hogy lehetséges-e egyáltalán a többszintű kormányzás? És ha igen, milyen feltételek között? A bizalmatlanság politikai hagyománya pedig hogyan segít majd bármiféle többszintű kormányzást? Fókuszban az újjobboldal Végül a Budapesti Corvinus Egyetem fiatal kutatója, Dániel Róna Sőrés Anettel közösen végzett szociológiai tanulmányáról adok rövid összefoglalót, amely az ún. kuruc.info-generációt vizsgálta közelebbről. A 2011–2012-ben lebonyolított, különböző módszerekkel dolgozó szociológiai felmérések szerint a 18–21 év közötti diákok harmada Jobbik-szimpatizáns, az idősebb fiatalok körében veszít népszerűségéből, de a korosztálytól független szimpátiaérték is 18%. Amit érdemes kiemelni, hogy a megkérdezettek körében az apa átlagnál alacsonyabb végzettségű, a diák pedig inkább kelet-magyarországi egyetem kötelékében végzi tanulmányait. Még ha a Jobbik ismert internetes aktivitása hozzá is járul a párt fiatalok körében szerzett népszerűségéhez, magyarázatként nem állja meg a helyét, hiszen az LMP online tevékenysége ugyancsak aktív. Továbbá az újjobboldal nyilvános fórumai, tömegrendezvényei és nyári táborai sokszor a pártrendezvények egyedüli alternatíváját kínálják a több energiával és szabadidővel rendelkező fiatalok számára. Győri Tamás Szabadság (Kolozsvár) 2013. szeptember 7.Előítéletek erdejében/ErdélyébenMit gondolnak az erdélyi magyarok saját magukról, a magyarországiakról és a románokról? A Kárpát Panel fókuszcsoportos vizsgálattal folytatódik. A Kárpát-medencei magyarok előítéletének szerkezetét a Kárpát Panel 2007-es adatfelvétel nyomán elemezve azt állapíthatjuk meg, hogy a kisebbségben élő magyarok rokonszenv-ellenszenv értékei a saját csoport legmagasabb elfogadottságától a romák elutasításáig terjednek, a közbenső értékek sorrendben pedig: más régiók határon túli magyarsága, magyarországi magyarok, saját többség, más határon túli magyarok többsége, németek, zsidók, kínaiak. Más mutatók mentén továbbá azt találtuk, hogy bizonyos tulajdonságok kisebbségi magyarok általi százalékos tételezése hasonló értékeket mutat a romák, a saját többség, illetve a magyarországi magyarok esetében. Ezt a jelenséget úgy értelmeztük, hogy a határon túli magyarok bizonyos vonatkozásokban „elromásítják” saját többségüket, illetve a magyarországi magyarokat is. Az előbbiek árnyaltabb vizsgálata céljából Erdélyben 2009 tavaszán tíz fókuszcsoport beszélgetést szerveztünk (Nagyváradon, Kolozsváron, Mezőbándon, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön). A csoportos beszélgetések félig nyilvános/félig informális jellege lehetővé tette azt, hogy alanyainak részletesebben kifejtsék véleményüket, illetve adott esetben ütköztessék is azt a többi jelenlévőével. A beszélgetések központi témái a csoporttudat, haza, Szülőföld fogalmának értelmezése, a magyarsághoz való tartozás, a nemzet fogalmának értelmezése és az ahhoz való tartozás gondolatköre. Külön is körüljártuk az előítéletek, illetve csoportközi viszonyok természetrajzát, illetve arra is kértük partnereinket, hogy konszenzuálisan határozzanak meg tulajdonságokat az erdélyi magyar, erdélyi román, a magyarországi magyar, illetve egy európai ember vonatkozásában. A lezajlott beszélgetéseket rögzítettük, majd szó szerint legépeltük, és az Atlas.ti program segítségével kódoltuk (edge-coding). Az elemzés során különbséget tettünk a kódok abszolút gyakorisága által megjelenített tartalmak, illetve a kódok együttjárása során kialakított diszkurzív környezet között. Az összes beszélgetést egységesen 1150 „idézetdarabra” bontottuk fel és 77 kóddal, azaz szövegrészekhez társított címkével tudtuk jellemezni. A beazonosított kódok egy része természetesen szorosan összefügg a beszélgetés tervezett témaköreivel, ám ha összevetjük a tervezett témákat az elemzés során kialakított kódlistával, nyilvánvalóvá válnak a nem szándékolt, illetve járulékos tematizációk is. A leggyakrabban felbukkanó ilyen „nem várt” tematizáció a vegyes házasság és asszimiláció problémaköre, a magyarországiak erdélyi magyarokra vonatkozó „lerománozása”, a romákkal kapcsolatos vélekedések, a kivándorlás, a politika témaköre. Az erdélyi magyarok előítélet-térképei A szövevényes etnikai előítélet rendszert a lefolytatott beszélgetések belső struktúrája alapján igyekeztünk rekonstruálni. Célcsoportunk etnikai sztereotipizációinak először diskurzív környezetét igyekszünk feltárni, majd pedig rekonstruáljuk a különféle etnikai kategóriák egymásba kapcsolódását. A diskurzív kontextus körülhatárolása során először azt vizsgáltuk meg az auto- és heterosztereotípiák milyen témákkal jelennek meg közösen, majd pedig feltérképeztük, hogy a különféle etnikumokkal szembeni tematikus együttjárások hogyan kapcsolódnak egymásba. Az így kapott struktúrát felrajzolva egy olyan hálózatot kaphatunk, amelynek három nagyobb csomópontját az „erdélyi magyarok”, „magyarországiak megítélése”, illetve a „románok megítélése” kategóriák képezik. Vizsgáljuk meg először ezeket a csomópontokat! (ld. 1. ábra, Az előítéletek diskurzív környezete) Az autosztereotípia, azaz az erdélyi magyarok önmagukról alkotott vélemény-együttesét mintegy körülbástyázza az erdélyiség különböző formájú felvállalása („erdélyi ember”, „erdélyiség”, „kisebbségi lét” címkék), a románok jelenléte („erdélyi román”, „románok jellemzése”, „román nemzethez tartozás”, „román állampolgár”, „román nyelvtudás” kérdéskörei), illetve a magyarsághoz való tartozás és a magyarországiak megítélésének tematizálódásai. Ezen túlmenően végül az erdélyi magyarok „belső etnikumaival”, azaz a székelyekkel, csángókkal, romákkal, zsidókkal, vegyes házassággal kapcsolatos témái jelennek meg. Az ábrán szereplő ún. „lezsidózás” olyan gondolati sémát tükröz, amelyben a románok olyan városi jövevényeknek számítanak, akiknek sokkal kedvezőbbek munkaerőpiaci pozícióik, mint az őshonos magyaroknak. Kis leszűkítéssel azt mondhatnánk, az erdélyi magyarok önmagukról alkotott véleményét négy dimenzió határozza meg: az erdélyiség, a románság, a magyarság és a belső etno-demográfiai folyamatok tudatosítása. A románokkal szembeni sztereotípiák elsősorban különféle interetnikus viszonyok és bélyegek mentén szerveződnek, amelynek keretében a románság belső tagolódása (erdélyi román és általában vett románság közötti különbség) is artikulálódik. Ezen kívül a románok megítélése gyakran az agresszió témakörét, és érthető módon a történelmi események relevanciáját is felvetették. A „kisebbségi lét” tematizációja (és az ehhez társítható nyelvi kérdések) szintén kapcsolódnak a románokkal szembeni általános megítéléshez. A magyarországi magyarok megítélése logikus módon nem választható el Magyarország és az általában vett magyarok jellemzésétől, ugyanakkor szervesen kapcsolódik az erdélyi magyarok migrációs folyamataihoz (kivándorlás, otthonmaradás, demográfiai kérdések), és kis mértékben a haza/hazátlanság témaköréhez is asszociálható, illetve elválaszthatatlan a „lerománozás”, illetve a 2004-es népszavazás tapasztalataitól. Az ábrán ugyanakkor azt is látjuk, az erdélyiek szerint a magyarországiak valamilyen szinten az európai emberhez is társíthatók, ám mégiscsak a büszkén vállalt magyarsághoz tartozás megtestesítői is. A gondolati térképen feltüntettük néhány fogalom egyértelmű kapcsolódásának jellegét, illetve azt is megállapíthatjuk mely kódok kötik össze a tételezett magyarországi, erdélyi magyarokat, illetve a románokat. Az erdélyi magyarok – kissé tautologikusan fogalmazva – leginkább abban különböznek a magyarországiaktól, hogy „erdélyiek” és „kisebbségiek”. Az erdélyiség kvintesszenciájaként valamiféle sajátos lelkiség, emocionalitás felvállalása tételeződik, ugyanakkor minden más pozitív tulajdonság a magyarországiak negatív tulajdonságaként, hiányaként konstituálódik. Az erdélyi magyarok és magyarországiak egyaránt a magyarság, illetve a magyar nemzet részét képezik, ám a feltüntetett „relacionális identitás” kód azt fejezi ki, hogy az erdélyi magyarok önazonosságukat leggyakrabban viszonylagosságot, illetve elkülönböződést kifejező terminusokban fejezték ki, amelyből végső soron újra felsejlik az erdélyiség tudata. „Például a magyarországi magyarokhoz viszonyítva én legalábbis, hogy is mondjam, hogy is fejezzem ki magam, magasabban érzem magam, mert tulajdonképpen mi itt két kultúrával rendelkezünk. Tehát mi ismerünk egy Eminescut is, ismerünk egy Petőfit is, más történelmet, ezt azt, tehát, már startból két nyelvet beszélünk, mindamellett, hogy mások tudnak például angolul, de nem mindegy az, hogy egy nemzettel együtt vagy és csak érted, hogy mit mondanak ők is, és együtt vagy mindennap, mindennap.” (Kolozsvár, alacsony iskolai végzettségű csoport) „Én azt el tudom mondani, hogy sokszor volt olyan érzésem, nekem tényleg nagyon sok román barátom van román társaságban, több közös témám volt egy erdélyi románnal, mint egy magyarországi magyarral.” (Kolozsvár, magas iskolai végzettségű csoport) „Én bármikor vállaltam a magyarságomat, s hogy erdélyi magyar vagyok, nem anyaországi magyar. Mondom azok olyan keverékek, hogy két egészséges ember nincsen ottan.” (Marosvásárhely, vegyes csoport) A kisebbség lét perspektívája és az eltérő történelemértelmezések azonban a románoktól is elválasztja az erdélyi magyarokat. Az interetnikus kapcsolatok szövevénye, azon belül az államnyelv ismerete, és az ehhez társítható egyéni oktatási, családi, munkaerőpiaci stratégiák viszont keretet adnak a mindennapi élet interakcióinak. Erdélyi magyar szempontból továbbá a magyarországiakat és románokat leginkább az köti össze, hogy többségi pozícióikból nem képesek megérteni a kisebbségi élethelyzet sajátosságait, és érdekes módon mindkét többséggel szemben megfogalmazódtak negatív, burkolt cigányozásnak nevezhető állítások is. Igaz, míg a magyarországiakkal szembeni „lecigányozást” a „lerománozásra” és a sikertelen népszavazásra adott reakcióknak is tekinthetjük, a románok lecigányozása közvetlen tapasztalatra és demográfiai félelemként értelmeződik. „- Nem akartak, meg voltak ijedve, sokkal jobban elfogadták a kínaiakat, mint minket. – Azok meg fogják őket tanítani becsületre. – Szegény édesapám annyit mondta, a régi öregek, hogy kubikusok, nincs mit várni tőlük, mármint az anyaországiaktól. Tudjuk mit jelent, maga a szó, honnan jött, kubikus.” (Marosvásárhely, vegyes csoport) „Na itten még van egy más is, a cigány csoport. De azok is megosztottak, fele magyarok, fele románok. Tehát a Székelyföldön magyarok, és itten ebben a zónában már románok. Van amikor magyarok voltak a cigányok is, magyar iskolába jártak, de most már román iskolába járnak. Úgyhogy... (…) – Hát azért mondja a közmondás, hogy olyan mint a cigány, amerről fúj a szél, arra hajlik.” (Kolozsvár, alacsony iskolai végzettségű csoport) Az etnikai sztereotípiák mentális térképei Az interjúk végén arra kértük alanyainkat, hogy az erdélyi magyar és román ember, illetve a magyarországi és európai emberre vonatkozóan fogalmazzanak meg, amennyiben lehetséges, konszenzuális módon, tulajdonságokat. Az így kapott etnikai kategóriákat más elemzésekben is használt morális és kompetencia dimenzió mentén strukturáltuk, ám a beszélgetések alapján kreáltunk egy harmadikat is, amely a fizikai és más tulajdonságokat tartalmazza. Az erdélyi magyarok önmagukról alkotott morális képében találni a legtöbb pozitív tulajdonságot: barátságos, hagyománytisztelő, vallásos, toleráns, vendégszerető, megbízható. Az erdélyi románokkal kapcsolatos legmarkánsabb pozitív vélemény az, hogy összetartók, negatív oldalon pedig a babonásságként értelmezett vallásosság és kisebb mértékben nacionalista mivoltuk fogalmazódott meg. A magyarországi magyarokkal szembeni leggyakrabban megfogalmazódó állítás az, hogy arrogánsak és zárkózottak, pozitív tulajdonságok (pl. becsületes, igényes) pedig csak kis mértékben jelentek meg. A „kontroll-csoportként” bevont európai emberrel kapcsolatosan összességében ugyan a pozitív jellemzők kerültek túlsúlyba, ám a vélemények meglehetősen megosztottak, leginkább talán a negatívunként értelmezett anyagiasság és karrierizmus került előtérbe. A sztereotípiák kompetencia dimenziójában is hasonló mechanizmusok érvényesülnek: a pozitív autosztereotípia mértéke magas, az anyaországiakkal és az erdélyi románokkal szemben pedig leggyakrabban negatív sztereotípiák kerültek terítékre. Az európai ember e tekintetben mintegy átmenetet képvisel, esetükben találni pozitív és negatív tulajdonságokat is. A fizikai és egyéb tulajdonságokat kifejező kategóriát azért találtuk szükségesnek létrehozni, mert majdnem mindegyik csoporttal szemben megfogalmazódtak a moralitástól és kompetenciáktól eltérő, valamilyen külső jegyekre épülő tulajdonságok is. Természetesen ezen jellemzők szorosan összefüggnek a többi értékeléssel, adott esetben éppen az erkölcsösség vagy szakmaiság látványszerű kifejeződései, ezért érdekes ezeket is számba venni. Eszerint az erdélyi magyarok mintha „molettebbek” lennének, aminek nem utolsó sorban az is oka, hogy szeretnek „jól élni”, azaz kiadósan táplálkozni. Ugyanakkor a magyar virtus is jellemzi az erdélyieket, amely még a „kéztartásban” is megnyilvánul. Az erdélyi magyarok ugyanakkor „tisztábbak” is, ami a korábbiakban jelzett identitás relacionalitására is visszautal, és jól szemlélteti az azonosulásokat és elhatárolódásokat: akárcsak az európai ember, az erdélyi is „tiszta”, de az erdélyi magyar „tisztább” az anyaországi magyarokhoz képest, mert őrzi a hagyományokat, erkölcsöket, ugyanakkor „tisztább” a románokhoz képest is, akiket gyakran agresszívnak, ergo nem megbízhatónak, nem tiszta/egyenes szándékúnak tart. Az erdélyi románokkal szembeni fizikai tulajdonságok leltározása szintjén is visszaköszön a „Test” fontossága. Vagy úgy, mint „testtartás”, ami kifejez valamilyen hatalmi viszonyrendszert („úgy járnak-kelnek, mintha övék lenne az egész világ”), vagy úgy, mint olyan entitás, amelynek eltakarási módja az etnikai csoport kvintesszenciáját fejezi ki: feltűnően öltözködnek, „festik magukat” (vö: „nem tiszta”), sok ékszert használnak, és drága, ám ízléstelen ruhákat viselnek. Megjegyzendő, a magyarországi magyarokkal szemben jóformán nem jelent meg fizikai tulajdonságot kifejező sztereotípia: egyszer ugyan elhangzott, hogy „rondák”, de ez nem csak fizikai jellemzőre, hanem beszédmódra, nyelvi kompetenciák hiányára is utalhat. A különböző csoportokhoz rendelt kategóriákat újra hálózatszerűen ábrázolva (2. ábra: az Erdélyi magyarok előítélet-térképe a morális dimenzióban és 3. ábra: Erdélyi magyarok előítélet-térképe a kompetencia dimenzióban) láthatjuk hogyan kapcsolódnak egymásba az etnikai sztereotípiák. A hálózati ábrázolás lehetővé teszi az előítéletek belső struktúrájának beazonosítását: az egyes csoportokra vonatkozó kategóriák nem „tiszta” kategóriák, hiszen mindegyiknek lehet egy ellenpólusa. Az ellenpólus kapcsolódhat ugyanazon csoporthoz, ebben az esetben a sztereotípiák belső kidolgozatlanságáról árulkodnak, de kapcsolódhat egy másik csoporthoz is, ezáltal egyfajta ellenségképet, a mi-ők tengely kiéleződését megerősítve. Ha elméletileg azt feltételezzük, az egymásba kapcsolódó pozitív és negatív kategóriák „kioltják” egymást, a maradék, mondhatni reziduális kategóriák által kifejezett tulajdonságokat nevezhetjük a csoport esszenciájának. Ha az egymást kioltó kategóriáktól eltekintünk, az ábráról leolvashatjuk a „reziduálisokat”, azaz az etnikai csoportok esszenciáit hordozó jellemzőit. Eszerint az erdélyi magyarokat ilyen értelemben vett esszencialista módon valamiféle sajátos lelkiség jellemzi, a magyarországi magyaroknál a „cigány” és „turista” bélyeg marad. Ha visszautalunk a korábbi diskurzus kontextusra, természetesen ezektől a bélyegektől is megszabadulhatunk. A magyarországi magyarok „cigány” bélyege összefüggésbe hozható azzal, hogy ezt a bélyeget a román etnikumra is illesztették, illetve akár azzal is, hogy a beszélgetésekben a roma népcsoport úgy is megjelent, mint az erdélyi magyarok egyik belső etnikuma (ld. 2. ábra). A „turista” bélyegtől szintén két módon megtisztíthatjuk az anyaországiakat: egyrészt a „turistát” tekinthetjük jövevénynek, és mint ilyen, rokonságot mutat a románok megítélésével. Beszélgetéseinkben ugyan nem hangzott el tételesen, ám metaelemzéssel nem nehéz eljutni oda, hogy összefüggésbe hozzuk ezt a 2004-es sikertelen népszavazás utáni elterjedt szlogennel: „Magyar vagyok, nem turista”. Az egyes csoportok jellemzése látszólag sok kategórián keresztül történik, ám közelről megvizsgálva e sztereotípiák egymáshoz való viszonyrendszerét az etnicitás és identitás relacionalitását állapíthatjuk meg. A kategóriák túlburjánzása csak felszínes jelenség, valójában egymást kölcsönösen erősítő és gyengítő jelentéstulajdonításról van szó, amelynek peremfeltételeit a csoportok vélt vagy valós politikai, gazdasági pozíciói is meghatároznak. A szignifikáns más(ok)nak, azaz referenciacsoportoknak tulajdonított jellemzők hálózata gyakorlatilag kioltja az eszencialista jellemzők lehetőségét, hiszen a pozitív és negatív pólusok közötti átmenetek szintén kontextuálisak, azaz könnyen átjárhatók. Az etnicitás tehát nem örök, hanem a múlt és jelen kölcsönösen formálja, a történelem és aktuálpolitika folyománya, amely visszahat a mindennapi praxisokba. 2009-es kvalitatív kutatásunk alapján azt láttuk, az etnocentrizmus szerkezetét kontextuális tényezők határozzák meg. Kérdésként merülhet fel, hogy az aktuálpolitikai változások megerősítik-e a kisebbségi etnocentrizmust? Ha igen, további megválaszolandó kérdés, hogy a kisebbségi etnocetrizmus hogyan fog visszahatni a saját kisebbségi helyzet értelmezésére, valamint a magyarországi magyarok és a románok megítélésére? Születnek-e új bélyegek, illetve melyek lesznek azok a kategóriák, amelyek eltűnnek, avagy a sztereotípiák Kárpát-medencei hálózatában előjelet váltanak? Papp Z. Attila Transindex.ro 2013. szeptember 14.A kutató, a vezető és a kisebbségi sorsIdén tizedik alkalommal szerveztek társadalomtudományi tábort a Szentegyháza melletti Szeltersz-fürdőn. Bárdi Nándor (PhD) történész-kutatóval, egyetemi oktatóval, az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetének munkatársával, a romániai magyarság múlt századi történetének egyik legavatottabb ismerőjével és az ezredvég óta zajló események értő szemlélőjével tudományról, társadalomról és magyarság helyzetéről beszélgettünk. – Eltelt majdnem egy negyedszázad a rendszerváltozások óta Kelet-Európában. Nagy társadalmi változások következtek be. A társadalomtudományok képesek-e követni ezeket a jelenségeket? – A társadalomtudományoknak az a dolga, hogy a valóság eseményeit vizsgálja. Persze a tudatlanság bátorsága volna egy ilyen nagy ívű kérdésre akár általános választ is adni. A kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos kutatásokban jól látszik az, hogy míg 1989 előtt elsősorban a dokumentáláson, a leíráson volt a hangsúly, és külhoni műhelyek, szakemberek, kutatások hiányában irodalom-központú volt, addig a kilencvenes évek központi társadalomtudományos kérdése már az lett, hogy mi és hogyan szervezi és működteti ezeket a közösségeket? Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösségek: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán pl. a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. Ugyanakkor ez nem egy amorf entitás, hanem intézményi alrendszerekre (érdekvédelem, önkormányzati pozíciók vallási élet, nyilvánosság, oktatás, közművelődés, gazdaság) épül, amelyek annál hatékonyabbak, minél inkább a saját szakmai mezőny játékszabályai szerint működnek. (Pl. nem elég magyarul tanítani, hanem használható készségeket kell átadni és ennek megvannak a mérési és pedagógiai módszertani szabályai.) Érdemes erről a KAM, Biró A. Zoltán „klasszikus” értelmezése mellett Kiss Dénest olvasni. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hivószó alá sorolható be. Ide tartoznak a társadalmi rétegződésen belüli pozíciók (demográfiai adottságok, iskolai végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás, településszerkezet), az oktatási intézményekben szerezett kompetenciák (szövegértés, logikai készség stb.), a kétnyelvűségből származó előnyök, illetve a megosztott kultúrájú társadalomban való érvényesülés tapasztalatai. Itt többek között Kontra Miklós nyelvészeti, Kiss Tamás demográfiai és Papp Z. Attila iskolai teljesítményekre vonatkozótanulmányai megkerülhetetlenek. Az ezredforduló óta a kisebbségekre vonatkozó kutatásokat egyrészt a tagoltság, a tipologizálás és az összehasonlítás tematizálása jellemzi, lásd a Péntek János szerkesztette határtalanító nyelvtervezési összefoglalót, Kiss Tamás romániai rétegződési elemzését vagy a kisebbségjogi helyzetképeket. Másrészt a szaktudományokon belül a legfejlettebb módszertant és elméleti kereteket alkalmazzák a nemzeti-etnikai kutatásokban. Pl. Lőrincz D. József, Salat Levente, valamint. Így az élőnyelvi és a történeti-demográfiai kutatásokban, az etnográfiában és a földrajztudományban a kisebbségi tematika egyik központi kérdéssé vált, míg a magyar nyelvű szociológiában és a történettudományban az utóbbi évtizedben vált megkerülhetetlenné. Harmadrészt a magyar kutatási kérdés-hagyományok a somorjai Fórum Intézet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet révén az adott országok nem magyar kisebbségeinek kutatásában is adaptálódtak. A magyarországi kisebbségkutatás sajátossága pedig az, hogy legalább öt markáns, egymástól különböző csoport kutatása folyik párhuzamosan (magyarországi nemzetiségek, külhoni magyarok, romák, zsidóság, migránsok) és ezen csoportok szerveződésének, a problémáik kezelésének összehasonlítása nemzetközileg is fontos tanulságokkal jár. A negyedik nagyon fontos dolog, hogy az ezredfordulón induló szakemberek nemzedékénél a kutatói szerep levált a társadalomépítői küldetéstudatról. Pontosabban az előbbi szakmai megfontolás vált a dominánsá, de úgy, hogy közben a kisebbségi közösségek aktuális problémáira is választ akarnak adni. Lásd például Szabó Á. Töhötöm vagy Székely István Gergő és kollégái munkáit. Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösség: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni, illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hívószó alá sorolható be. – Tudnak-e a kutatók olyan következtetéseket levonni, amelyekkel akár valami stratégia-féleség készíthető a jövőre vonatkozóan? – A társadalmi- vagy nemzetstratégiák nem szövegek, hanem egy intenzív közösségi szocializáció, reflektált önszemlélet, nemzedéki termékei. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó és annak határozatai, amelyek a maguk nemében egyedülállóak, egy tudatos új elitteremtés eredményei. A Budapesten „erdélyi”-ként szocializálódottak Reform Tömörülés szétesése, illetve a kolozsvári magyar központi könyvtár és a szakkollégiumi bentlakás programjának kudarca után nem hiszem, hogy a Bulgakov kocsma lenne az erre alkalmas szerkezet. De hasonló módon, más okokból az Sapientia Eredélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem tudja ezt betölteni. Amikor az EMTE egyik vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért olyan amilyen a kommunikációs tanszék honlapja, – azaz miért nem az a központi tudásportál Erdélyben –, csak azt hajtogatta, hogy van honlapja, pont úgy, mint a többi tanszéknek stb. A székelyföldi kisvárosokban létrejövő kezdeményezések pedig sok okból kifolyólag nem alkotnak hálózatot. Pl. az 1500 ottani RMDSZ tanácsosnak nem folyik a folyamatos képzése, nem szembesülnek a „jó példák” tapasztalatival sem (a teljesség igénye nélkül: a LAM Alpítvány, a Góbé termék, a CEMO, az Igen, tessék! mozgalom, a gyergyóremetei településfejlesztés, az Areopolisz és az Örökségünk egyesületek munkája stb.) A szerves, morálisan is megalapozott közösségi szocializáció nélkül a nemzetstratégia vagy épp az autonómia–szövegelés írott malaszt, pótcselekvés marad. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülnének fontos anyagok a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, a Kvantum csoportnál, a Babes-Bolyai Tudományemetem (BBTE) Szociológia Tanszékén, a Kriza János Néprajzi Társaságnál, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjánál, a KAM-nál, az Omnibusznál, a csíkszeredai volt Soros Központ közreműködésével a turizmus, a területfejlesztés, a népesség előszámítás, az agrárgazdálkodás és más kérdések tekintetében. A magyarságpolitikában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának dokumentumai vagy a régebbi külügyi stratégia mellett én a Sólyom László kezdeményezte 2010-es konferenciát és az A határon túli magyarság a 21. században című című kötetet tartom a legfontosabbnak. Mindezekkel nem csak az a baj, hogy a „szakértői okostojáskodás” eléri-e a politikusok ingerküszöbét, hanem, hogy van-e olyan szakapparátus, amely képes ezeket az eredményeket nap mint nap a nyilvánosság és a döntéshozók felé közvetíteni? – Európa, az Unió segítette-e a nemzetiségeket az egymás felé közeledéshez? Biztosított-e a jog és a jogorvoslat? – Az Unió alapszerződésében nincs kisebbségjogi elvárás, nincs külön kisebbségi panaszeljárás. Vizi Balázs tanulmányai világosan tisztázzák ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a kapcsolattartásban és az Uniós fejlesztési pénzek lehívásában, ma már természetesnek vett, de történelmileg óriási változások következtek be. A székelyföldi agrárvilágból a XX. században mindig csak elvittek, a termőföldalapú támogatás és a különböző uniós pályázatok révén az utóbbi évtizedben azonban ez megfordult. A helyben élők készségein múlik, hogy miként tudják ezt felhasználni. A határ-menti fejlesztési programok hasznosulásából leginkább a partiumi és a bánsági magyar nyelvtudás felértékelődése látszik, de itt sem volt hálózati stratégia a forrásfelhasználás maximalizálására. Kívülről – igen bárki mondhatja marslakóként – úgy néz ki, hogy nem is érzékeli a romániai magyarság a léptékváltásokat legyen az például a vasúti névhasználat, a Homoród-mentén lezajló útépítések, a csatornázás, a földgáz bevezetése stb. Nem csak a Székelyföldre leszűkítve érvényes, hanem általánosan kulcskérdés az erdélyi magyarságra vetítve is a készségek intézményes fejlesztésének problémája. Hányan tudnak jó eredménnyel leérettségizni? Megoldódik-e román nyelvtanulás körüli áldatlan tehetetlenség? Mikor lesz középfokú angol nyelvtudása a romániai magyar érettségizők döntő többségének? Ugyanígy az érettségizők informatikai tudása eljut-e egy alapprogramozásig, honlap-készítésig? Erre persze lehet hárító választ adni: nálunk nincs középfokú állami nyelvvizsga, a tantervek Bukarestből érkeznek, majdhogynem általános a számítógéphiány stb. Ez azonban a megnyílt szolgáltatói és munkaerőpiacon senkit nem érdekel. Székelyföld nagy kitörési pontja a múlt század eleji mezőgazdasági válságból, majd a két világháború közti túlnépesedésből, a szocialista iparosításban az írni-olvasni tudók magas aránya és a folyamatos családi stratégiaként működő képzési mobilitás volt. Ez úgy látszik, ma sincs másként, sőt az Uniós kihívások ezt még inkább megkövetelik. Volt-e valahol a Székelyföldön érettségi eredmények problémája városi, megyei tanácsülés témája? Erre is ismerem az önfelmentő választ: miért a románoknál volt? De akkor mi is az összehasonlítási alap, mi is a hagyományhoz való viszony? – Tíz éves ebben a formában ez a tábor? Mit lát: hová fejlődött? Megvan a kellő látogatottsága? Létezik a Kárpát-medencei kisugárzás? Év közben is együtt dolgoznak ezek a szakemberek? Milyen a nemzetközi visszhang és a kapcsolatrendszer? – Tízedik alkalommal rendeztük meg a szelterszi társadalomtudományi tábort, de két évben elmaradt, tehát 12 évről van szó. A tábor funkciója egyrészt az, hogy a különböző társadalomtudományi területek kutatói tudjanak egymás munkájáról, másrészt egyfajta találkozási pont, ahol ki lehet beszélni nyugodtan – akár nyilvánosan akár kisebb körben – a szakmai problémákat, harmadrészt a fiatal kutatók számára egyfajta bemutatkozási lehetőség. Évente 60-70 fő jön el. Az alapító szervezők nem akartak különösebben „terjeszkedni”, romániai magyar történészeken, irodalmárokon, politológusokon, szociológusokon, etnográfusokon túl még filozófusokat, nyelvészeket próbáltunk bevonni – az utóbbiakat nem sok sikerrel –, illetve egyetemi hallgatókat, középiskolai tanárokat és a székelyföldi kulturális, tudományos intézmények munkatársait invitáljuk. Fogalmam sincs a kisugárzásról, a rendszeresen megjelenő magyarországi szakemberek (régebb Benda Gyula, Juhász Pál, Hadas Miklós és mások) örömmel, okulva okítottak. Ebben az évben először voltak itt a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, és nagyon érdekesek voltak egy a romániai magyarságtól eltérő pozíciókkal bíró kisebbségi közösség működéséről szóló beszámolóik és általánosabb kritikáik. – Hogyan, kinek a segítségével valósult meg a mostani tábor? – A tábornak immár hagyományosan a Szent Gellért Alapítvány menedékháza ad helyet. A napi egyszeri meleg ebédet és a sátorhelyeket finanszírozzák a támogatók a közös étkezéseket és a szállást a résztvevők finanszírozzák. Legfontosabb támogatónk a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a fentiekben többször is emlegetett kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Jakabffy Elemér Alapítvány. Simó Márton https://kulturhon.szhblog.ro 2013. október 28.Visszavenni ErdélytGyörgy Péter Állatkert Kolozsváron. Képzelt Erdély című kötetéről szervezett vitát a budapesti zsidó közösségi otthonban, a Bálint Házban a Mérei Ferenc Szakkolégium. Társadalomkutatók, újságírók vitatkozhattak a szerzővel a Trianon-trauma értelmezéseiről, az Erdélyről szóló mítoszok természetéről. Parászka Boróka tudósítása. A budapesti kerekasztal beszélgetésen felszólalt Bárdi Nándor, Feischmidt Margit, Papp Z. Attila, Szerbhorváth György, Szilágyi Gáll Mihály valamint e tudósítás szerzője is. György Péter elsősorban irodalmi szövegeken, különböző életműveken, a szimbolikus terek értelmezésén keresztül keresi a választ ebben a kötetben arra, hogyan alakult az elmúlt évszázadban az Erdélyről való beszéd a magyar kultúrában. Karinthy Frigyestől Szilágyi Domokosig, Szabédi Lászlóig, Bretter Györgyig több életmű is egymás mellé rendelődik. Miféle kontextus jön így létre, és mire elég ezeknek az értelmezése? Megrajzolható-e ily módon az Erdély-képek, ideológiák története? Erről szólt az éles hangú vita, amelynek fontosabb szempontjait összegezzük. Papp Z. Attila kisebbségkutatóként úgy vélte, ez egy rendkívül gazdag könyv, rengeteg információ van benne azok számára is, akik nem Erdélyből származnak. Az azonban nem eldönthető – hangsúlyozta a kritikus, hogy kiknek szól ez a mű? Erdélyből nézve ugyanis – figyelmeztetett Papp Z. Attila – kevésnek tűnik. Az sem egyértelmű, hogy az irodalmi szövegeken keresztül megragadott Erdély „milyen Erdély”, és az az erdélyiség, amely a jelzett módon kibontakozik, kinek a valódi problémája, ha probléma? „Erdély nem az erdélyieknek gond, a csonka magyaroknak lehet kihívás, hogy mit jelent ez a térség. A kilencvenes években kerültem Magyarországra, és itt lettem valójában erdélyi, itt húzták rám a skatulyát” – magyarázta saját szempontjait a felszólaló, aki a módszertani kérdésekre kitérve elmondta: ismerve György Péter munkásságát, nem meglepő, hogy különböző irodalmi műveken keresztül próbál különböző történelmi korszakokat megérteni. De – vélekedett Papp Z. Attila – miközben a szerző mítoszt akar helyretenni, dekonstruálni, valójában újabb mítoszt teremt. Azt a mítoszt, hogy Erdéllyel nehéz foglalkozni, és ezt a probléma-összest, amelyet ez a térség, valamint az erről a térségről való beszéd, az erre való hivatkozás jelent – Magyarországon nem is lehet megérteni. „György Péter maga is mitizált gondolkodást folytat” – hangzott el a Bálint házban, ennek a kötetnek a problémája pedig az, hogy megkerüli a társadalomtudományos gondolkodást. Azt a gondolkodást – tette hozzá a társadalomkutató – amely a kilencvenes évek óta virágzik, de már a korábbi évtizedekben is működött. „Nincs jelen sem a néprajzi, sem a demográfiai, antropológiai ismeretek tömkelege, vagy csak egy-két utalás bukkan fel, hiányolom a nemzetközi szakirodalmat is, mert nem csak magyarul írtak Erdélyről” – figyelmeztetett az első felszólaló. Inkább szól Magyarországról Szerbhorváth György szociológus is személyes szempontok felől közelített, mint olyasvalaki, aki 1992-ben költözött először Magyarországra a Vajdaságból. „Ez a kérdéskör, amit ez a könyv érint, olyan gitt, amit én is azóta rágok” – fogalmazott Szerbhorváth, aki szerint a kötet helyenként provokatív és problémaérzékeny. Ezzel együtt több szempontból „felháborítónak” nevezte György Péter munkájának több elemét. Például azt, hogy (Selyem Zsuzsa 9 kiló. Történet a 119. zsoltárra című művét idézve és arra hivatkozva) elmarasztalóan ír a Magyarországon tovább tanuló, az ország határain kívülről érkező diákok ellátásáról. Szerbhorváth emlékeztetett: a külföldről érkező diákok fogadtatása nem volt egyértelműen és egyöntetűen rossz, ő maga vajdaságiként kiemelt ellátásban, zavarba ejtő figyelembe részesült. „Az a gyanúm, hogy egyes határon túli írók a kelleténél is jobban traumatizálják magukat, mert ha ez nem így lenne, nem lenne miről írjanak. Trianon óta fel-fel bukkan, hogy a centrum nem tud mit kezdeni a perifériáról, Erdélyből Magyarországra érkező diákokkal. Én, vajdaságiakként éreztem a szolidaritást” – emlékezett vissza György Péter második kritikusa, aki azt is sérelmezte, hogy bizonyos életműveket – például a Gion Nándor életművét leegyszerűsítően, vagy tendenciózusan kezeli a Kolozsvári állatkert szerzője. „Gion Nándor jó tollú író volt, de nem az eszéről, hanem a karrierjéről volt híres. A hatvanas években ösztöndíjjal Magyarországra került, zsidózott egy sort, aztán visszament Vajdaságba. Írt egy bődületesen rossz naplókönyvet, és aztán kilencvenes években is belement olyasmikbe, amelyeket másképpen nem lehetett leírni, mint úgy, hogy etnikai sztereotípiákat alkalmazott, például cigányozott. Aztán megint Magyarországra érkezett és eljátszotta az áldozatot. Ezek a részek nekem nem tetszenek, mert ezt differenciáltabban is meg lehetett írni” – hangzott el a Bálint-házban. Bárdi Nándor történészként úgy vélte, ez a könyv több mint egy szöveg, a kötet nem más, mint György Péter érvényességkeresése. Mindaz, ami ebben a nagyon vitatott könyvben szerepel, a hozzászóló szerint sokkal inkább szól Magyarországról, szól a budapesti kulturális odafigyelés hiányáról, és a nemzetiesítési folyamatokról. „A magam fajta szakértőnek csapdahelyzete van. Felállhatnék és elmondhatnám egy 26 oldalas hibajegyzékben, hogy mi a baj ezzel a könyvvel. Összevethetném ezt a munkát T. Szabó Levente egyetemtörténeti és ideológiatörténeti írásaival, vagy Szilágyi N. Sándor ember–világ előadásaival. És kiderülne, hogy Péter egy provinciális csávó, miközben egy budapesti véleményvezérről van szó. Ez mégis egy fontos könyv, Németh László romániai útinaplójához hasonlítanám” – összegezte a kutató, aki az esszékötet javára írta a hihetetlenül széles kontextualizalizációt. „Ha erdélyi véleményeket hallok, akkor azok a következők: olyan szövegekről tesz említést ez a könyv, amelyekkel én még nem találkoztam, a második azt hogy »nem bírtam elolvasni«, a harmadik az, hogy »földhöz csaptam«” – mesélte saját tapasztalatait Bárdi, aki Papp Z. Attilához hasonlóan a „nagyon fejlett” szakirodalom, a vonatkozó román és a nemzetközi tanulmányok, kutatások használatát kérte számon György Péteren. Az éles szakmai kritika elismeréssel is kiegészült. „Azért fontos ez a könyv, mert egy véleményvezér trauma-listázásáról szól, szemben a hiszterizálással, amelynek a kialakításában, a kilencvenes években ő maga (ti. György Péter) is részt vesz. Tehát ebben a könyvben ő maga is önmaga ellen küzd” – vélekedett a hozzászóló, aki úgy vélte, mindezzel együtt „a szakmai hierarchiában” a legfontosabb teljesítmény ebben a témában Trencsényi Balázs A nép lelke című munkája, valamint a többszerzős, Feischmidt Margit által is jegyzett Kolozsvár kötet megjelenése. (Bárdi Nándor a Liana Grancea, Jon Fox, Rogers Brubaker és Feischmidt Margit által közösen szerkesztett Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban című kötetre utal.) Mitikus vagy alulinformált kapcsolat Feischmidt Margit kulturális antropológus ehhez kapcsolódva úgy vélte, György Péter könyve egy közíró diagnózisa, keretes munka. Látlelet a kortárs magyar társadalom veszteseiről, akik a múltba menekülnek, a Trianom-traumát létrehozó Magyarországról. Erre a fajta múltba fordulásra, traumatizálásra három reakció van Magyarországon, és mindezekről ez a könyv beszél Feischmidt Margit szerint. Az egyik reakció az, amelyik létrehozza a múltba visszahelyezett Erdélyt, és működteti az ehhez kapcsolódó identitásipar. A másik tipikus reakció az elfordulóké, akik úgy vélik, ez a nosztalgikus, mítoszt teremtő ország nem a saját Magyarországuk, ezért nem foglalkoznak sem a mítosszal, sem Erdéllyel. A harmadik viszony, amit György Péter azonosít, a némaság, azoknak (a többségében erdélyi migránsoknak) a reakciója, akik nem találják a hangjukat ebben mitizáló Nagy-Magyarországban. „Megérintett engem ez a könyv” – vonta le a következtetést a társadalomtudós, aki maga is erdélyi származású migránsként telepedett át Magyarországra. Szilágyi Gál Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem média tanszékének oktatójaként szólt hozzá a vitához, György Péter kötetét provokatívnak nevezte, olyan munkának, amely megkérdőjelezi a centrum-periféria viszonyt a magyar kultúra területi megosztásában, és arra mutat rá, hogy ez egy többszólamú és nem hierarchikus kapcsolatrendszer. Az esszékötet fontos felismerése – tette hozzá Szilágyi Gál Mihály –, hogy „nincs életszerű mentális kapcsolata Magyarországnak Erdéllyel, mert ez a kapcsolat vagy mitikus, vagy alulinformált.” György Péter a kötettel kapcsolatban hangsúlyozta, az irodalmi szövegekre való hivatkozás (például a Szabédi életmű beemelése) kockázatos, de azért nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen, mert csak így lehet megértetni és közelebb hozni a magyarországi olvasókkal, hogy mi minden történt Erdéllyel, és az Erdélyre való hivatkozással. „Ma egy olyan ideológiai hidat próbálnak meghúzni, ami a Szent Magyarországtól a Szent Magyarországig tart, és közte nem volt semmi”. Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2013. december 4.Kisebbségi kompetenciák címmel rendeznek konferenciát az MTA-n- Kisebbségi kompetenciák - Az etnokulturális közösségek működési sajátosságainak kutatása 1989 után címmel rendeznek tanácskozást a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének szervezésében csütörtökön a fővárosban. Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a konferencia előadói a kisebbségi közösségek működésének sajátosságait tekintik át az utóbbi húsz év kutatásaira építve. A kisebbségeket önmaguk gazdasági-társadalmi-kulturális valóságában, nem pedig "a szimbolikusan rárakott, politikailag kiüresített összefüggésekben kívánják tárgyalni" - jelezték. Bárdi Nándor előadásában az utóbbi két évtized legfontosabb társadalomtörténeti folyamatairól beszél majd, így a népességfogyatkozásról, a tömbösödésről, a társadalmi pozíciók átalakulásáról, a többes kötődések megnövekedett szerepéről, a közös magyar médiatér és fogyasztás létrejöttéről. Liszka József a szlovákiai magyarok populáris kultúrájának változását tekinti át a (cseh)szlovákiai, magyarországi és egyéb minták hatására. Csernicskó István többi között arról szól majd, hogy az első világháború után meginduló nyelvi folyamatok következménye a magyar nyelvnek a - kisebbségi státusából fakadó - visszaszorulása, a felerősödő államnyelvi hatás a nyelv és a nyelvi kompetencia szintjén, valamint a regionális nyelvi központok fokozatos kialakulása. Erre a helyzetre adott nyelvtudományi válasz a nyelvi tervezés és a határtalanítás programja, amelynek országonkénti eredményeit összegzi az előadó. A mai magyarországi nemzetiesítést, a kulturális örökség új értelmezését az etnográfiában Ilyés Zoltán vizsgálja. Ugyanebben a blokkban Tátrai Patrik pedig a magyar társadalomföldrajz új eredményeit, a nemzeti/etnikai jelenségekkel kapcsolatos kutatásokat mutatja be. Papp Z. Attila a "határon túliság" konstrukciójáról beszél majd az 1989 utáni empirikus szociológiai kutatásokban, a nemzetközi összehasonlító vizsgálatok eredményeit összefoglalva. Kiss Tamás kolozsvári szociológus a romániai magyarság társadalomstatisztikai vizsgálata nyomán a romániai társadalmi rétegződési rendszerben helyezi el a magyar közösséget. Nagy Pál történész a magyarországi cigányság történeti tagoltságát és annak változását vizsgálja meg. Kállai Ernő volt kisebbségi ombudsman arról beszél, hogy "vannak-e cigányok Magyarországon, és ha nincsenek, kik azok". Szerinte ugyanis a mai Magyarországon a cigányság mint fogalom egy olyan csoportot jelöl, amelynek funkcionalitása a "vizsgálati terep" biztosításában, és a "bűnbak" kijelölésében rejlik. Az előbbi meghatározás a tudományos kutatásokhoz kapcsolódik, az utóbbi a politikai érdekérvényesítés és azonosulás-elhatárolás egyik legfontosabb fogalma lett. Mindeközben a "cigányság" szó által sugallt egységes közösségről soha nem lehetett beszélni, hiszen egészen más múlttal, nyelvi hagyományokkal, szokásrendszerrel és befutott társadalmi integrációs úttal rendelkező, különálló és egymástól is elkülönülő csoportok élték életüket a magyar társadalomban. A konferencia végén átadják a Bacher Vilmos-emlékérmet. Ebből az alkalomból Komoróczy Géza Mit kíván(t) a magyar nemzet a zsidóktól? címmel tart előadást, majd a Zsidók Kárpátalján című kötet vetítéssel egybekötött bemutatója és beszélgetés zárja a rendezvényt. (Részletes program: https://www.mtaki.hu ) (MTI) 2014. január 16.KUTATÁSI JELENTÉSMilyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program? 2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció. 2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette. A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva. A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt. A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni. Az oktatási program legnagyobb kihívásai: a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága. Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben. Előzmények 2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.) Probléma a magas fluktuáció A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak. Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten. A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének. A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények, ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók. A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják. A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak. Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is. Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés. Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak. 12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is. A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány. A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték” A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték. A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont. A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket. A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei. A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól). A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást, a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők. A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek. A kutatók további javaslatai A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek. Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók. Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne. A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják. Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni. A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná. Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben. A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják. Transindex.ro 2014. január 17.SZÍVÁS AZ ADMINISZTRÁCIÓKis szocio-fantomkép a magyar doktoranduszokról A határon túli magyar diákok nagy része Magyarországra megy doktorálni, és túlnyomó többségük tudományos karriert remél. Magyar doktoranduszok a szomszédos országokban címmel közölt tematikus összeállítást a tavaly őszi számában a Kisebbségkutatás c. folyóirat. Az összeállítás Papp Z. Attila és Csata Zsombor átfogó, Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek című tanulmányával indít. A tudományos cikk részben nemzetközi és magyarországi adatbázisokra, részben pedig egy, a négy határon túli magyar régióból származó doktoranduszok körében végzett on-line kérdőíves kutatásra alapoz. Alább következnek a tanulmány megállapításai, röviden összefoglalva. A szerzők szerint összetett kérdés a magyarországi és határon túli doktoranduszok helyzete: a PhD képzésben résztvevők mobilitása nagy, nagy részük Magyarországon végzi a képzést, és sok esetben magyar állampolgárságuk is van. Így tehát felmerül a kérdés, egyáltalán határon túliak-e vagy sem? A határon túli magyar közösségek szempontjából nem feltétlenül pozitív, hogy a magyar nemzetiségű fiatalok Magyarországon vesznek részt PhD-képzésben: működik a magyar-magyar agyelszívás, nagy a veszélye annak, hogy ezek a fiatalok Magyarországon is maradnak. Az értelmiségi réteg kivándorlása főként a kisebb határon túli közösségeket érinti. Kevesen doktorálnak Míg Romániában és Szlovákiában is lassan nő a doktoranduszok száma, ezzel szemben Magyarországot sokkal inkább a stagnálás jellemzi: a 2002 és 2011 közötti időszakban gyakorlatilag nem változott a PhD-képzésben részt vevők száma. Hiába feleakkora Szlovákia mint Magyarország, itt 2011-ben kétszer annyian doktoráltak, mint Magyarországon. Az 1 millió főre jutó PhD-fokozatok száma tekintetében is rosszul teljesít Magyarország. Míg az EU-átlag 228 doktori fokozat, Magyarországon ez a mutató alig 124 (Románia: 263, Szlovákia: 309). Nagyrészt fiatalok Magyarországon főként fiatalok, a 25-29 éves, illetve a 30-34 éves korosztály vesz részt doktori képzésben: a doktoranduszok 86 százaléka ebből a két korcsoportból kerül ki, ami megfelel a nemzetközi trendeknek. Az egyedüli különbség, hogy a legfiatalabb és az idősebb korosztályok részvétele is relatív magas. Az EU országaiban nagyjából kiegyenlített a különféle területeken, a bölcsészeti, társadalomtudományi, természettudományi és mérnöki területeken doktorálók összesített aránya (16-23 százalék). Az egészségügyi szakterületen 11 százalék tanul. Magyarország nagyjából igazodik ezekhez a trendekhez, egyedül a mérnöki területen van lemaradás. Románia viszont mérnöki és orvosi PhD-k tekintetében teljesít az EU-átlag fölött. A 2012/2013-as tanévben 446 Szlovákiából, Romániából, Ukrajnából és Szerbiából származó doktorandusz-hallgatót tartottak számon a magyarországi intézményrendszerben. Mivel a doktori képzés nyelve a magyar, róluk feltételezni lehet, hogy magyar nemzetiségűek. A határon túli magyarok közül sokan Magyarországon doktoriznak A határon túli magyarok közül nagyon sokan Magyarországon doktorálnak; ezt a pályát legnagyobb arányban a vajdasági (62 százalék) és kárpátaljai (87 százalék) diákok választják. Számukra valószínűleg a magyarországi programok elérhetőbbek, és további érv, hogy az EU-tag Magyarországon nagyobb mobilitást, jobb ösztöndíjat élvezhetnek. A határon túli doktoranduszok elsősorban az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választják továbbtanulásra, azonban a kisebb, lakhelyükhöz közelebb eső egyetemek is népszerűek. A vajdaságiak elsősorban Szegeden tanulnak, a kárpátaljaiak pedig Debrecenben. Az erdélyi és felvidéki hallgatók leginkább Budapestet választják. A határon túliak körében elsősorban a bölcsészettudományi és természettudományi képzések a népszerűek, ezután következnek a társadalomtudományok, orvostudományok, műszaki- és hittudományok. Nincsen egyértelmű összefüggés a szülőföldi oktatási útvonal és a magyar állampolgárság megszerzése között, tehát a magyar állampolgárság megszerzése nem függ attól, hogy hol tanult a fiatal. Miért doktorálnak? A megkérdezettek legnagyobb hányada (97 százalék) szakmai érdeklődésből, tudományos karrier reményében kezdi el a doktori iskolát. Sokkal kevésbé jellemző az, hogy a PhD-fokozattól valamilyen egzisztenciális előnyt, külföldi ösztöndíjat vagy esetleg állást remélnek. Mások rövid távú előnyöket remélnek a doktori programtól: néhány évnyi biztonságot, megélhetést jelentő juttatásokat. A megkérdezettek körülbelül egyharmada a családi vagy munkahelyi elvárásokat is megemlítette, mint motiváló tényezőt. A doktori iskola kiválasztásában a fő szempont az, hogy a szakmai kínálat egyezzen a fiatal tudományos érdeklődési körével. Számít még az intézmény szakmai teljesítménye, illetve a tanárok ajánlása. Egy kisebb, lehetőség-orientált csoport aszerint választ doktori iskolát, hogy hova a legkönnyebb bekerülni, mit a legkönnyebb elvégezni illetve melyik a legolcsóbb. Mi tetszik, és mi kevésbé? A doktoranduszok leginkább a témavezetők szakmai kompetenciájával elégedettek (84 százalék), viszont sérelmezik a megfelelő tájékoztatás hiányát, valamint azt, hogy túl sok az adminisztrációs feladatuk. Méltatlankodnak még a képzés nem kielégítő szakmaisága, a finanszírozása miatt, és elégedetlenek amiatt is, hogy órákat kell tartaniuk, valamint hogy csak korlátozott mértékben kutathatnak. A felmérésből az is kiderült, hogy miközben a tanárok szakmai kompetenciáit csak nagyon kevesen kérdőjelezik meg, lényegesen kevesebben tartják alkalmasnak őket arra, hogy hatékonyan segítsék a doktoranduszaik integrációját a tudományos életbe. Transindex.ro, lapozás: 1-30 | 31-47
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
